Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában

A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában. 57 kormányozza. Ez a kormányzás kiterjed részben az egyházra, ill. gyülekezetre a maga összességében és ennek a gyülekezetnek egyes tagjaira. Az előbbiről szól a Kybernetilca (Egyházjogtan), az utóbbiról a Pastorális, vagyis Lelkipásztorkodástan.

1) A missziói tudományt először Schleiermacher vette föl az önálló gyakori, theologiai tudományok körébe. Hazánkban a misszió ügye egészen a legújabb időkig nem tudott lendületre jutni és azért (vagy talán részben mivel) mint önálló gyakori, theologiai disciplina nem is szerepelt. Tárgyalását ez okból mellőzhetőnek tartjuk, amit talán feldolgozandó anyagunk terjedelme is megokol. Az az örvendetes és egész egyházi életünkre bizonyára áldásosnak bizonyuló lendület azonban, a melyet legújabban a misszió ügye hazánkban is nyert, bizonyára hovatovább kívánatossá és szükségessé teendi a missziói tudománynak önálló tárgyalását és mívelését. A többi gyakori, theol. disciplinákat egyébként a nálunk "többé-kevésbé otthonos sorrendben (homiletika. katechetika, liturgika. pastorális, kybernetika) tárgyaljuk. III. A szentírás jelentősége és kezelése a homiletikában. A homiletika, egészen általánosságban meghatározva, az egyházi beszéd elméletéről szóló gyakorlati theologiai tudomány. A homiletika mint elmélet tehát természetszerűleg nem nyújthatja senkinek sem azokat a belső és külső feltételeket és tehetségeket, a melyek valakit az egyházi szónoklat gyakorlására alkalmassá és képessé tesznek; föladata inkább az, hogy megállapítsa az egyházi beszéd fogalmát, lényegét, célját, tárgyát, belső tartalmát, külső formáját, elkészítésének és előadásának eszközeit és módját, szóval mindazokat az elveket, a melyeknek szem előtt tartása mellett az egyházi beszéd mint igehirdetés az ige

: mint istentiszteleti cselckvény a cultus, mint beszéd a szónoklat lényegének és követelményeinek megfelelni képes. Ha a következőkben a 17. század óta

2) használatba jött „Homiletika" elnevezésnek ethimologiai értelmére utalunk, úgy ez legfőkép abból az okból történik, mivel ez a szó, a mások által ajánlott és használt elnevezésekkel (Stier: „Keryktika"; Sickel: Halieutika"; Christlieb: „Martyretika') szemben leginkább utal magának az egyházi beszédnek úgy eredetére, mint helyes fogalmára, lényegére, a melynek megállapítása további fejtegetéseinknek is alapjául fog szolgálni. A homiletika elnevezés a görög όμου és Γλη szavaknak összetételéből származik Ίλη vagy εΐλη annyit jelent mint sokaság, ») Kuoke i. m. 5., 34., 50., 94, 138., 173. és 205. 11. 2) Leyrer V.: „Cursus homileticus" c. műve óta; azelőtt: „ars" vagy „ratio concionandi '. (L. Achelis: „Grundiss der prakt. Theologie" — 84. 1., 2. jegyzet.)