Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában

54 Stráner Vilmos. református (némelyek szerint csak a kalvínismus felé hajló lutheránus) theol. professornak: „De theologo, sive de ratione studii theologici" (1555) című művét, amelynek második részében szól az exegetikai, harmadik részében a dogmatikai, ethikai disciplinákról, a negyedikben pedig azokat a disciplinákat tárgyalja „quae complectuntur Ecclesiarum πράξεις, atque ad gubernationem ecclesiasticam animos informant." (Achelis i. m. 11. lap.) Ez utóbbi révén szokták Hyperiust általában a „gyakorlati theologia atyjá"nak nevezni. A rationalismusnak az egész theologiát (amennyiben erró'l még szó lehet) és igy különöskép a gyakorlati theologiát a „hasznossági" szempontból megítélő' felfogása (Spalding: „Die Nutzbarkeit des Predigtamtes"), amelynek következtében Plank J. G. a gyakorlati theol. tudományokat csak „theologia applicata"-nak tekinti s mint ilyet a tlieolog. tudományok köréből száműzi, legfeljebb azok függelékének tekinti

1); valamint a pietismusnak szintén — bár más természetű — gyakorlatias irányzata után: Schleiermacher fellépése és működése úgy a theol. tudományok terén általában, mint különösen a gyakorlati theol. tudományokat illetőleg egészen új korszakot nyit meg. Schleiermachernak halhatatlan, soha el nem évülő érdeme, hogy amint egyrészt a keresztyén üdvigazságokat (megváltás, megigazulás) állította a theologia központjába, másrészt az egész theologiát az egyház szempontja alá helyezte. Szerinte „a ker. theologia azon tudományos ismereteknek és müszabályoknak („Kunstregeln") foglalatja, amelyeknek alkalmazása nélkül a ker. egyházi kormányzat („Kirchenregiment") lehetetlen". („Darstellung des theol. Studiums".) Miként már ebből a meghatározásból is kitűnik Sehl, az egész theologiát „gyakorlati" tudománynak, „scientia ad praxin" tekinti. Ezen felfogásból kifolyólag mint „elméleti" (speculativ), s így akadémiai tudományként egyedül jogosult tudományt a philosophiát ismerve el, ezzel az összes egyéb tudományokat (theologia, jog- és orvostudomány) mint gyakorlati tudományokat helyezi vele szembe.

2) A szorosabb értelemben vett gyakorlati theol. tudományok, amelyeket Sehl, az összes theol. tudományok összefoglalásának, betetőzésének „koronájának" (a phil. theol. tudományok a „gyökér", a történeti theologia a „törzs") nevez, annyiban különböznek a többi elméleti theol. tudományoktól, hogy ezek a maguk anyagát nem produkálják önállóan, hanem a többi theol. tudományokban készen találják.") Schleiermachernck L. Zetzschwitz: „Die prakt. Theologie" — a Zöekler-féle „Handbuch der theol. Wissenschaft"-bau. III. köt. 91. 1. !) L. Knoke: „Grundriss der prakt. Theologie" — 8. 1. Zetzschwitz i. m. 96. 1. 2) Achelis i. m. 15., Zetzschwitz i. m. 81. 1. 3) Achelis i. m. 16. 1.