Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában

52 Stráner Vilmos. a testben lakozik. Miként a testet és lelket, úgy az írást és az Igét sem nem azonosíthatjuk, sem el nem választhatjuk. A test lélek nélkül hideg holttetem, az írás Ige nélkül holt betű, a melynek éppezért nem is lehetne az a hatása, a melyről Pál apostol azt mondja: „Istennek ereje minden hívőknek üdvösségére." (Róm. 1, 16.) Miként a lélek test nélkül létezhetik, úgy az Ige is írás nélkül (L. Ján. 1, 1 és kk.); de miként a test, a míg e földön élünk, nem nélkülözhető, úgy az Ige is, a mi üdvünk érdekében és a mi gyöngeségünk kedvéért az írásban mintegy látható, érzékelhető, felfogható alakot öltött (II. Kor. 4, 7: „E kincsünk pedig vagyon cserépedényekben") és a Krisztusban testté lett. (Ján. 1, 14.) Ebben az írásban tehát, nem annak külső betűje, hanem belső, egységes, organikus, örök tartalma (Ige) szerint, Istennek lelke él és szól hozzánk s ezáltal éltet is, működik és hat lelkünkre; nemcsak követeli, hanem ébreszti és táplálja is az üdvösséget biztosító és üdvösségre vezető hitet s az ebből folyó megszenteltetést, vagyis ker. életet. „A mi az élőszóbeli Igét illeti, e részben határozottan annál kell maradnunk, hogy az Isten senkivel sem közli lelkét vagy kegyelmét, hanem csak a megelőzőleg hirdetett Ige által, vagy Igével." (Smalk. Czikk. III. r. 8. c.) Mivel pedig mindezekben Istennek az emberek iránti kegyelme nyilvánul meg, azért egyházunk méltán mondja és tartja Isten Igéjét, az ugyanolyan értelemben és célból működő sacramentomok mellett, kegyelmi eszköznek. Fejtegetéseinket immár röviden összefoglalva a szent írásnak általános jelentőségét, értékét és használatának, kezelésének módját úgy a ker. hitre és életre, mint a keresztyénség tudományos megismerésére törekvő ker. theologiára nézve abban állapíthatjuk meg, hogy a szent írás úgy alaki, mint tartalmi tekintetben egyrészt ismeretforrás, másrészt szabályozó elv, vagyis az a norma, a melynek mértéke szerint minden a ker. hitre, vagy életre vonatkozó tan, állítás vagy követelés helyessége vagy helytelensége megítélendő és megítélhető; de természetesen nem külső, mechanikus, mintegy atomistikus értelemben (ez lényegileg a r. kath. egyház, a szekták és részben — a szent írással szemben elfoglalt legális, törvényszerű álláspontjánál fogva — a ref. egyház felfogása), hanem belső, organikus értelemben, úgy, hogy a külső alak, mindig a belső és örök tartalomhoz (Ige), az egyes az egységhez (Krisztus) való viszonyában találja meg értéke megítélésének mértékét. Ezeknek az általános elveknek szem előtt tartása mellett igyekszünk most már a következőkben a szent írás jelentőségét és kezelését a gyakori, theol. tudományok egyes ágaiban kimutatni. Ebből a célból azonban előbb, legalább röviden, szólanunk kell a gyakorlati theológia fogalmáról, föladatáról és fölosztásáról.