Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Stráner Vilmos: A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában

A szentírás jelentősége és kezelése a gyakorlati theologia minden ágában. 47 lelkiismeretben, történelemben áll előttünk. Λ különös kijelentésnek eszköze az Ige, amely Jézus Krisztusban testté lett. (János 1,14.) Ó az isteni kijelentésnek legvégső célja és tökéletes megvalósulása. Midőn azonban Isten magát az emberi nemnek kijelentette, arról is gondoskodott, hogy ezt az ő kijelentését az emberek minden időben helyesen megérteni és az ő üdvökre helyesen fölhasználni képesek legyenek.

1) Ezt az emberek által fölfogható alakot az isteni kijelentés a szent írásban, mint az isteni kijelentésnek történeti okmánytárában nyerte, amelynek örök tartalma és központja: Krisztus, részben mint a megígért (ótestamentom), részben mint a megjelent (újtestamentom) Megtartó — όσαι εξαγγελία; θεον, έν αϋτω το να;· διο y.ai 8

1' αυτόν το άμην. (Π. Kor. 1, 20.) Hogy a hit dolgában és kérdéseiben végső sorban a szent írást, mint minden keresztyén igazság ismeretforrását illeti meg a döntő szó, ezt, legalább elméletben, a keresztyén egyház körén belül soha és sehol sem vonták kétségbe, még a reformáció előtt sem.

2) így Luther mint baccalaureus a szent írásra tesz esküt. Mégis a szent írással szemben a tradíció és ezzel együtt az egyházi hatalom tekintélye oly mértékben emelkedik, hogy utoljára a keresztyénség az előtt az alternatíva előtt áll: „Vájjon a pápa szája által beszélő egyház, vagy az írás szája által beszélő szent Lélek-e a legfőbb tekintély ?*) A reformáció ebben a kérdésben egész határozottsággal döntött, még pedig oly értelemben, hogy a szent írás Isten lelkének műve

3) és a hit dolgában egyedül szabályozó tekintély.

4) Egyházunknak a szent írással szemben elfoglalt ezt az álláspontját, a melynél fogva az a keresztyén hitre és az abból fakadó keresztyén életre nézve csakis a szent írást ismeri el, bármiuemű más, emberi forrás vagy tekintély kizárásával, normatív jelentőségűnek, nevezzük egyházunk alalci alapelvének. A mig tehát a hit által való megigazulás, mint anyagi alapelv, a kereszAchelis: „Handbuch der praktischen Theologie." I. kötet, 102. lap. 2) Aquinói Tamás és általában a középkori solasztika vallja, hogy a szentírásból mindent be lehet bizonyítani, az atyák irataiból ellenben csak következtetni. (L. Luthardt: „Apol. Vorträge". 8. előadás. 179.1. VII. kiadás.) 3) Confessio Aug. XXVIII. cikk 49. p.: . . . . „Num frustra haec praemonuit Spiritus Sanctus" ? Apol. II. 108.: „Num frustra existimant toties idem repeti ? Num arbitrantur exeidisse Spiritui Sancto non animadvertenti has voces ?" (A hitvallási iratokból vett idézeteket a Müller-féle kiadás (8-ik) szerint közlöm.) á) Art. Smalc. II. rész, II. cikk, 15. p.: „Regulám autem aliam habemus, ut videlicet verbum Dei coudat articulos fidei et praeterea nemo, ne angeíus quidem." Form. Conc. Sol. Deel. III.: „Primum igitur toto pectore prophetica et apostolica scripta veteris et novi Testamenti, ut impedissimos purissimosque Israelis fontes recipimus et amplectimur et sacras litteras solas unicam et certissimam illám regulám esse credimus, ad quam omnia dogmata exigere et secundam quam de omnibus, tum doctrinis, tum doctoribus iudicare oporteat.