Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

B. Pap István: „Ez ama Jézus"

286 Ii. Pap István. árad a hallgatók felé. De téved dr. Ravasz is. midőn az ő vallásos tapasztalatait, mint egyedül lehetőket állítja elénk, midőn azt hiszi, és azt hirdeti, hogy a megtérés, illetve újjászületés, megszentelődés csak az ő filozofikus-theologikus álláspontjából kifolyó kategóriák szerint történhetik. A legmodernebb tudomány: a valláspsychologia is igazolja, hogy a ker. életet és tapasztalatokat nem lehet ilyen előre megállapított sémák ágyába belegyömöszölni. Nem lehet olyan bizonyos fölénnyel kijelenteni p. o. azt, hogy „nincs pillanatnyi csodás átalakulás", v. i. újjászületés. Mióta kezünkben van a nemrég elhalt nagy valláspsycliologusnak James Vilmosnak könyve: „A vallásos tapasztalat különféleségeiről", még jobban tudjuk méltányolni az evangélium gazdagságát, mert a tudomány is igazolta azt a nagy ev. igazságot, hogy az emberek nagyon különböző utakon és módon jutnak el egyéni életük különfélesége szerint az Istenhez. Fentebb aláhúztam a csodás szót. Dr. Ravassz az ő modern theol. álláspontján perhorreszkálja a csodás elemet a vallásban, nevezi varázslatos, bűbáj oskodó elemnek is. Néhol egyenesen polemizáló álláspontot is foglal el az ev. csodákkal szemben. Erre elsősorban megjegyzésem az, hogy az igehirdetés köréből az ilyen polémia, mint nem építő elem feltétlenül kizárandó. A másik megjegyzésem az a kérdés, hogy mivel indokolják egyáltalában annak a Jézusnak eredetét, jelentőségét, hatásait, szóval életét és egyáltalában azt, hogy üt prédikáljuk, ha nem acceptáljuk, hogy a keresztyénségben vannak olyan elemek, amelyeket mi az előre felállított rendszerünkbe beilleszteni nem tudunk és amelyeket mi az u. n. „modern ember" kedvéért elhagyunk? Hát az a Jézus Krisztus, akit Ravasz dr. hirdet nem a legnagyobb csoda-e? Voltak emberek, akik több beteget gyógyítottak, mint 0, barátságos, szép szavakat is intéztek az emberekhez, ékesszavú tolmácsolói voltak az igazságnak, szépnek és szeretetnek és még sem prédikáljuk őket. Az. ami bennünket Jézushoz von és amiért mi az embereket Ő hozzá akarjuk vezérelni, az a hit, hogy Ő az Atyával olyan visszonyban volt és van, aminőben egy halandó ember nem volt és nem lesz soha. Jézus Krisztus is, mint maga az Isten, tehát nem a tudás, hanem a

; mi hitünk tárgya; és a hitnek normája az isteni kijelentés. És a kijelentés ezen Krisztusa és nem a szubjektív kritikáé az örök egész evángélium, a bűnbocsánatnak, üdvösségnek, a mi istenfiúságunknak és reménységünknek egyedüli fundamentuma. Bizonyára nem azt akarom mondani, hogy a szószéken metafizikai, christologiai taglalásokba bocsátkozzunk. Zárjel között megjegyzem, hogy szépséghibának tartom dr. Ravasz prédikációiban azokat a helyeket is, ahol a dogma, pietizmus s efélék ellen intéz kirohanást, mert hiszen ő maga is, mint nem is lehet másként, értekezésében már előre felállítja a dogmatikai kereteket,