Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

B. Pap István: „Ez ama Jézus"

„Ez ama Jézus " 283 Azt hiszem, nem csalódom, ha mondom, hogy a modern prédikátorok egyik legnagyobbika a brightoni Robertson volt, akit ujabb időben mindenütt még jobban méltányolnak, mint életében. Ha csudáljuk az ő sikereinek titkát, akkor reá vonatkozólag is ebben az Ítéletben foglalhatjuk azt össze, hogy ő is igaz volt, az ő saját, nagy lelki tusakodások árán megszerzett hitét prédikálta és abban tüntette fel a Krisztus és az ő országának hatalmát és dicsőségét. Mint érezzük ki beszédeinek szinte minden sorából, hogy ő mindazokat, amelyeket oly ékesszólóan hirdetett, lelkében átélte, küzdötte, szenvedte! Minden beszédében benne van az egész prédikátor s még így olvasva is látjuk, hogy ő nemcsak szemlélte és éhezte a keresztyénség nagy igazságait, hanem, hogy előtte minden igazság élet és minden szó, mely ajkairól elhangzott, egy szent cselekvés volt. Es azt hiszem, nem csalódom, ha mondom, hogy a mi egyházunk sok nagy bajának okozója az, hogy szószékeink egy nagy része nem áll a kellő színvonalon. Sokat beszélünk cura pastoralisról, belmisszióról és más szükséges, nálunk még csak dióhéjban levő munkákról, amelyeknek elhanyagolása, vagy nem léte egyházunk sok nyomorúságát vonta maga után. De nem kicsinyeljük le a szolgálat munkájának egyetlen részletét sem, ha mondják, hogy ennek gyúpontjában az igehirdetés van és hogy ennek minősége és értéke a bizonyos mutatója az egyházi élet mivoltának. Avagy nem jelenti-e a szószék lestilyedését, ha igehirdetési szolgálatunkban nem vagyunk komolyak, igazak és következetesek ; ha nyugodt lelkiismerettel vesszük elő sorba a prédikációs könyveket és „Lelkészi tárakat", amint azok könyvszekrényünkben egymás mellett szépen, békességesen megférnek? Mi lehet nagyobb kérdés, valóban a kérdések-kérdése a lelkipásztor előtt, mint ez: mit prédikáljak, hogyan prédikáljak ? Egy hires festőről mondják, hogy térdenállva festette meg a Megváltó képeit, nem kell-e lélekben leborulva elmélkednünk, küzködnünk, ha e szent szolgálathoz készülődünk? Dr. Ravasz nagy erővel hangsúlyozza könyvének bevezetében, hogy Jézus Krisztust, a benne megjelent üdvakaratot kell prédikálnunk, amint azt modern homileták mindnyájan egyhangúlag hirdetik. Még pedig azt a Jézust, aki mi bennünk alakot öltött, aki a mi Krisztusunk és Megváltónk. Az igehirdetés martüria, bizonyságtétel egy nagy objektiv abszolút Elet és Igazság mellett, akit hit által alázattal elfogadok és aki először az én lelkemben leszen bűnbánatra, megtérésre, megszentelődésre, örökéletre vezérlő-éltető Erő. Helyesen hangsúlyozza, amit sokan még ma is felednek, hogy a mi prédikációnknak a szó teljes értelmében christianus beszédeknek kell lenniük. Semmiféle diszes frázisokkal és érzelgős ömlengésekkel nem lehet pótolni azt a