Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Veress Jenő: Spencer Herbert erkölcstana
280 VercsB Jenö. csökkentő-fájdalomokozó cselekedet: erkölcstelen cselekedet. Az élettanilag helyes = boldogságra szolgáló=erkölcsös. A távoli boldogságra szolgáló fájdalom és boldogságellenes öröm és az elsőnek erkölcsös s a másodiknak erkölcstelen volta: ferdén fejlett átmeneti korunk fogyatékos erkölcsiségének és erkölcstanának tévedése. A békés társadalmi rendhez teljesen alkalmazkodó emberiségre nézve a jövőben az élettanilag helyes örömokozó cselekedet, közvetlenül is boldogság-termő és erkölcsös, az élettanilag ártalmas fájdalommal járó cselekedet pedig erkölcstelen lesz* Lélektani szempontból azt látjuk, hogy valamint az alsórendű lényektől az emberig, úgy a legalsóbb embertípusoktól fel a legmagasabbakig az önfentartás és az élet azáltal tökéletesedett, hogy az egyszerű ingereket alárendelték az összetettebb ingereknek, a közvetlen érzéseket a jövőbeli érzések képeinek, lélektanilag kifejezve a prezentativ érzéseket a reprezentatív érzéseknek, ezeket meg a re-reprezentativ érzéseknek. Ezeknek az érzéseknek mint cselekedeteink indítóokainak és vezetőinek a tekintélye eszményiségük és összetettségük foka szerint növekedik. Az észbeli indító okok az ész fejlődésével hasonlóképen válnak mind eszmeiebbekké s az ész-tűrte célok mind távolabbiakká és jövendőbeliekké. Ezt az általános igazságot a művelődés folyamán el is ismerték az emberek, csakhogy három tévedéssel kapcsolatban. Nevezetesen feltételezték, hogy a magasabb érzéseknek az alacsonyabbak felett való fölénye és tekintélye korlátlan, hogy az alsóbbrendű érzésnek akkor is ellene kell állani, ha a felsőbbrendű uralmával nem ellenkezik s hogy a törekvés megfelelő célját képező távoli örömek a közelben, a jelenben helytelenek és megvetendők. Ez az ellenőrzés és önkorlátozás a politikai, vallási és társadalmi tekintélytől való függés és azok által való korlátozás alakjában előbb nyilvánul meg. mint a tulajdonképeni erkölcsi élet terén. Sőt az erkölcsi önkorlátozás az előbbiektől válik külön a katonai társadalmi rendet felváltó békés társadalmi rendben előálló fejlődés folytán. Az erkölcsi ellenőrzésnek eme különválása folytán lassankint kifejlődik az erkölcsi kötelezettség érzete. Az igazi erkölcsiséget nem a cselekedet esetleges, hanem természetes, szükségszerű következményeinek meggondolása indítja és határozza meg. A fajnak erkölcsi tapasztalatai szerveződnek s átöröklődnek, így keletkeznek az egyén apriori intuitiv erkölcsi érzelmei s ezeknek szervezett összege, a lelkiismeret. Az elvonás útján kifejlődött kötelességérzetnek két időleges, átmeneti eleme van, a kötelezettség és a kötelesség kényszerítő volta. A fennebb említett tekintélyi ellenőrzés s a kötelességérzetnek abból való kiválása magyarázza a kötelesség tekintélyi jellegét, kötelező és * i. in. I. Κ. VI. fej. 30—39. 75-101. 1. Colling•. 629-G31. 1.
