Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Lenen Géza dr.: A keresztyénség vallástörténeti helyzete

A keresztyénség vallástörténeti helyzete. 21 tehát azoknak tartalmi kritériumait akarja megállapítani, az irrationalist különválasztani egy soha be nem végződő processus folyamán. Pedig a kettő nagyon ellentétben áll egymással s megmutatja az utóbbi szerzőjének célját. Tröltschnek ugyanis a vallásos apriori kutatásával nem ismeretelméleti céljai vannak, az öntudatban benne rejlő hajlamnak akarja ő ilyen módon a vallást bebizonyítani, amelyre nézve az a racionalizálási processus a folytonos fejlődést jelenti a kijelentések, kultura behatása következtében. Tehát vallástörténeti felfogásának előzményéül szolgálna ez. Ámde épen ebben rejlik cáfolata is. Mert hiszen a vallásos megismerés törvényeinek nem fejlődésszerűeknek, hanem állandóknak kellene lenniök. Kant formái pl. minden, érzéki tapasztalat létrejövetelének determinisztikus feltételeit adják. Szükségképen azok szerint a formák szerint kell gondolkoznunk. A vallásos tapasztalat azonban ilyen formákkal magát megkötni nem engedi. Végtelen sokfélesége sem zárja ki, hogy ujabb és ujabb formája mutatkozzék, vagyis az utóbbinak egyáltalán nincs determinisztikus jellege. A vallásosságra nézve nem a kényszer, hanem az önelhatározás, a szilárd meggyőződés a fó'fontosságú

1), épenúgy, mint az ethikai tettnek is akkor van igazi értéke, ha szabad akaratból származik az. És ez onnan van, mert a vallásos apriori ismeretelméletileg be nem bizonyítható. Mert hát az intelligibilis én létezése, bármily szépen magyarázza is azt Tröitsch, pusztán a hitre támaszkodó következtetés, ámde annak az autonom öntudatnak közbelépése az öntudat phänomenalis befolyásánál exakt úton be nem bizonyítható. A jelenségek köréből a minden kausalításon felül állónak körébe átlépni az exakt tudomány nem képes, bárha hitünk azzal, mit Tröitsch a vallás tényezőiül elismer, megegyezzék is. Azoknak a transcendens érintkezéseknek tényleges volta nem az ismeretelmélet, hanem a metaphysika körébe tartozik. Első sorban is mi jogosítja fel Tröltschöt azokban a mystikus érzelmi izgatásokban kijelentést találni? Ο azokat a Kant által vizsgált természeti benyomásokkal egyenlőknek veszi, pedig toto coelo különböznek egymástól. Szó sincs nálok olyan általános törvényszerűségről, mint ahogy érzéki tapasztalatai mindenkinek vannak. Tehát már az maga kérdés, hogy a psykhologia elfogadja-e ezeket az érzeteket tényleg létezőknek, vagy egyszerűen illusióknak nyilvánítja őket. Általános törvények alá semmi esetre sem vonhatók, ami exakt voltukat kizárja. De továbbá ezek mögött a jelenségek mögött kijelentést, transcendens valóság önközlését feltételezni, igazán csak praktikus szükségérzetből folyhatik, theorétikailag azonban a vallásnak igazolására nem szolgálhat. Magának Tröltschnek mély vallásosságát minden esetre igazolja. De másfelől !) Ezt maga Trooltsch hangsúlyozza Kel. phil. 438. Kultur der Gegenwart 2 , 32. stb.