Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Lenen Géza dr.: A keresztyénség vallástörténeti helyzete

20 Dr. Lencz Géza. kezőleg itt is a saját vallásosságra vagyunk utalva? Psykhologiai uton itt vajmi kevés eredményt érhetnénk el, legfeljebb bizonyos normákat lehetne megállapítani, melyek általános ismérveken alapulván, a vallásos tüneményeket a minimumra szállítanák. Ellenben a vallásnak, mint olyannak felismeréséhez saját vallásosság szükséges, benne kell élni abban a vallásban, már előre meg kell lenni bennünk azoknak az ismérveknek, amelyekhez minden vallásos tüneményt szabhatunk. így pl., hogy a vallás az istenivel, vagy az érzékfelettivel való érintkezésbe lépés, azt csak az tudja, aki maga is érzi. A vallásnak, igenis túl kell vezetni az érzéki világ határain, de vájjon az empirico-psykhologiai vizsgálat eltarthat-e idáig, van-e módjában bebizonyítani, hogy a vallás csakugyan az, aminek lenni állítja magát? Bizonyára nincs, az érzéki észrevételek körébe tartozó vallásos tüneményektől az érzékfelettire felemelkedni nem objektív vizsgálódás, hanem egyedül a vallásos hit útján lehetséges. Valamint az erkölcsi törvényből folyó postulatumnak elfogadhatjuk a legfőbb törvényadó gondolatát, anélkül, hogy lényegére biztos adataink lennének, épúgy immanens öntudati tények transcendens következtetésekre semmelyik esetben sem vezethetnek. És a psykhologia a vallásos tüneményeknek qualitativ önállóságát, kausalis le nem vezethetőségét elismerni sohasem fogja. Abszolúte nem fogja ezek szerint feladatának elismerni, hogy a tünemények bizonyos csoportját, mint vallásost, elkülönítsen, hanem még ha egyelőre nem tud is magyarázatot adni, fenn kell tartani, hogy előbb-utóbb sikerül azokra a vallásos jelenségekre immanens, pliänomenologiai magyarázatot találni. Ugy, hogy exakt psykhologia az ilyen megfejtéssel szemben inkább ellenséges álláspontot fog elfoglalni. Exakt úton még azok a vallásos tünemények is illusioknak látszanak, amelyek mellett a subjektiv vallásosság bizonyságot tesz. A psykhologia mindenütt öntudati ténykedést lát és így más kritériumok keresendők illusio és vallásos tapasztalatok egymástól való megkülönböztetésére. De teljesen fordítva jár el Tröltsck az ismeretelméleti feladat meghatározásánál. Azt akarja ugyanis, hogy a valláspsykhologiailag megállapított anyag figyelembevételével vizsgálja az meg a vallásos tünemények létrejövésének törvényszerűségét, a rationalis apriorit. Ámde, ha egy ilyen, pusztán formai meghatározódás képezi a kérdés tárgyát, akkor mi szükség van a psykhologiailag megállapított anyaghalmazra? Kant pld. mikor azokat a törvényeket vizsgálta, amelyek alatt mi valami érzéki benyomást észreveszünk, felfogunk (tér, idő stb.), teljesen eltekintett a vizsgált tárgyaktól s egyedül a felfogó képesség formális meghatározódásainak megállapítására törekedett, fellát a logikából indult ki. Hát Tröltsch hogyan képzeli ezt? Ο nem a fogalomképzés szabályait akarja vizsgálni, hanem a vallásos tapasztalatokat akarja racionalizálni,