Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Veress Jenő: Spencer Herbert erkölcstana

ι 200: Veress Jenő. részben talált utat a szigetországba. A 18. század végéig csaknem ismeretlen voltiAnglia a kontinens előtt s viszont igen kevés befolyást gyakorolt a kontinens bölcsészete a szigetországra. A 19. században ez a kölcsönhatás némileg fejlődött, de még Spencer idejében is nagyon lassú ütemű volt. Maga Spencer is túlnyomólag az angol bölcsészettel volt ismerős, s a külföld bölcsészetéből — nyelvismeretének az angolra való szorítkozása folytán — aránylag nagyon keveset ismert. Kantot olvasni kezdte ifjú korában angolul, de az apriori szemléleti formák tana annyira elidegenítette, hogy sohasem tanulmányozta át Kant rendszerét, Comte pozitivista rendszerét nyelvbeli készség hijján jó darabig nem tehette tanulmánya tárgyává. Később angol nyelvű, rövidített alakjában olvasta. Azonban főleg az angol-skót bölcsészetet s annak erkölcstanát ismerte közelebbről, főleg annak az irányai, módszerei, rendszerei, problémái és eredményei állottak közvetlenül előtte. Ezekkel foglalkozott behatóbban, ezek gyakoroltak rá hatást, ezekkel harcolt s úgy alkotta meg bölcseleti, közelebbről erkölcstani rendszerét. Ezért igyekeztünk mindenek fölött a brit bölcsészet történeti áttekintését adni. Most még arra a kérdésre kell itt megfelelnünk, hogy micsoda erkölcstani eredmények és problémák állottak Spencer előtt, amelyekkel szemben állást kellett foglalnia s amely állásfoglalás határozta meg erkölcstana jellemét ? Itt tekintetbe kell vennünk a szellemi élet fejlődésének ebben az áttekintésünkben eddig nem említett terét: a szaktudományok, közelebbről a természettudományok fejlődését. A Comte pozitivizmusa tulajdonképen nem egyéb, mint az egyes szaktudományok s első sorban a természettudományok általános eredményeinek és elveinek összefoglalása. Spencer pedig a pozitív bölcselet laza összefüggésű részeit „teljesen egységesített tudásba" foglalta a fejlődés egyetemes elve segítségével, amelyhez más uton jutott. A Cuvier, Lamarck, Geoffroy Saint-Hilaire, Lyell, Darwin, Wallace, Lubbock s mások állattani, földtani és élettani kutatásai egy új természettudományos felfogás, sőt világnézet útját egyengették.*) Az ember világhelyzetére, múltjára, fejlődésére, mai életére vonatkozó eme kutatások nagyon érdekelték a természettudományos képzettségű és hajlamú Spencert s a fajok fejlődésének tanát az angol Lyell által cáfolt francia Lamarck fogalmazásában korán elfogadja és Darwin előtt kimondja a fajok fejlődésének elvét (1852.). Ez a természettudományi, különösen élettani álláspont nála az egész tudományos és bölcsészeti felfogás egyik fontos részét képezi. A fejlődés egye*) Ezt az egész tudományos fejlődést pozitivista álláspontból igen érdekesen tárgyalja egy művelt népszerű jellegű kisebb müvében Pékár Károly: „Modern világfelfogásunk és az ember világhelyzete." (UrániaKönyvtár V.) 1905. 94 1.