Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

172 Dr. Schneller István. Ha még mindehhez hozzávesszük azt, hogy már a levelezést megelőzőleg sem viselkedett Abaelardus közönnyel volt nejével szemben, hogy Sz. Denisbe kerülve, tehát szerzetesi pályájának elején is a tanítás utján megtakarított filléreit elküldte Argenteuilbe*), s hogy nevezetesen akkor, midőn arról értesült gilgasi apátsága idején, hogy az Argenteuili apácákat s köztük priornévá vált nejét is a sz. denisi apát kitelepítette s ők a legnagyobb nyomorba jutottak: ő ott hagyja Szt. Gilgast, felajánlja Parakletosát az apácáknak s formaszerűen átadja azt Heloiseának, sőt II. Innocentius pápától még egy brevet is kijár, amely a zárda szabadalmait (1131. nov. 18-án) megerősíti: úgy Ilausrath kemény ítéletét nem fogadhatjuk el. A szerzetes nem ölte el benne régi értékképzeteit s érzelmeit, hanem azokat csak újabb, tisztább megvilágításba helyezte. Heloisea — soror in saeculo quondam cara, nunc in Cristo carissima nem csupa üres szó Abaelardusnak levelében. (L. Migne 178. k. 187. 1.) S így vagyunk családi érzelmeivel is. Tudjuk, hogy szerencsétlensége előtt igaz szeretettel csüggött övéin. Jólehet túladott elsőszülöttségi jogán s egész örökségét testvéreire hagyta — mégis gyakrabban haza megy, nevezetesen akkor, midőn vagy testi vagy ielki baj éri őt, illetőleg családját 1101/2 körül, midőn Melunból Corbeil városába megy s itt tanítása közben megbetegszik, haza megy; s midőn két évre rá Párisban őt az erőszakoskodó, lármázó Gosvin legyőzi — szintén haza megy — annál is inkább, mivel ekkor vonultak be szülei a zárdákba s így a családi ügyek ekkor voltak rendezendők. Bizonyára testvérei kérték fel arra, hogy ő a legidősb, az immár nein érdekelt vegye kezébe ez ügy rendezését. S végre akkor, midőn Heloise anyának érezve magát, nagybátyja Fulbert részéről bántalmaztatik, az övéihez, haza viszi Heloiset, aki Abaelardus nőtestvérénél szüli fiúgyermekét. Szerencsétlensége után is champagnei és nogent-sur-seinei Vive, vale, vivantque tuae valeantque sorores. Vivite, sed Christo, quaeso, mei memores." Távolról sem tagadom, hogy e hely választásánál motiváló volt annak tudata, hogy a Parakletos volt igazán az ő alkotmánya, az ő dicsőségének tanuja. Ha azonban Abaelardus csak erre gondolt volna — nem hangsúlyozta volna éppen a nőket, nevezetesen azt, ahihez e levelet irta. *) Az erre vonatkozó adat kétes értékű. Fulco prior levelében (1. Migne X. 178, 370/1. 1.) olvassuk: „Quid quid vere scientiae tuae venditione perorando praeter quotidianum victum et usum necessarium, sicut relatione didici (váljon kitől? az irigy barátoktól színezetten), acquirere poteras, in voraginem fornicari consumptionis demergere non cessebas. Avara meretricum rapacitas cuncta tibi rapuerat ... Ezzel magyarázza az ő szegénységét. Psychologiai és physicai lehetetlenség ez a gyanúsítás. Ha ennek a hallomás után vett hírnek egyáltalában van alapja: úgy ez csakis az lehet, hogy Abaelardus ez időben is küldözgetett Argenteuilbe pénzeket neje sorsának könnyítésére, illetőleg hálából a zárda iránt, a melyben neje nevelését köszöni.