Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

Abaelardus Péter. 171 riban önzőén, ambitioval: most arra tanítja, hogy miképpen lehet a tudományt a szeretet, a vallás szolgálatába állítani, hogy miképpen tanítsa apácáit és mily iratokat olvasson velük. Régebben a háztartást és az azzal járó gondokat lekicsinyelte; most a legnagyobb részletességgel tárgyalja az apácarend házi szabályait, a napnak beosztását, a munka felosztását. Régebben szerelmes költeményeket írt, melyeket az utca dalolt: most hymnusokat, 93 éneket költ Heloise felszólítására, melyeket Parakletos szentélyében az apácák énekelnek. Nem fárad bele Heloise felszólítására, különböző kérdéseire felelni. 42 problémát old meg néki tudományos apparatussal, gyakorlati érzékkel; megírja a szerzetesrendek történetét apologetikus célzattal. Nem egyszer eljő: szent beszédeket mond a szószékről s hogy gyakrabban is ott lehessen köztük, prédikációit felolvasás céljából elküldi Heloisenak. Élénken foglalkozik azzal a tervvel, hogy Parakletos mellett férfizárdát is alapít, amelynek egyik feladata az lészen, hogy barátaival végeztesse azt a kemény, a földműveléssel egybefüggő munkát, amelyre a nők nem képesek; viszont pedig a nők végezzék a férfiak ruházatával, szövésével, varrásával, javításával összefüggő munkát. A mostani élet őket helyileg elválasztja: halála után azonban az az óhaja, kérése, hogy Parakletos temetőjében pihenhessen.*) *) Abaelardus lelkiállapotát, szíve óhajait, vonzalmát a levél (L. Migne CLXVVIII. 192. 1. a 111. Epistola végén) jellemzi leghívebben. Maga is szokatlannak, feltűnőnek tartja e kérését. Ezért is a biblia alapján igazolja azt. Folytonos életveszélyben van. Ilyenkor az ember nem mond frázist, hanem keresi őszintén azt, ami az izgató veszélyek közt is megnyugtatja. Ezt teszi Abaelardus. Midőn ő minden előítélet és ellennézet dacára a női zárdában Heloise gondozó keze alatt kíván pihenni — szívének mélyére tekintünk s megpillantjuk ott mint Parakletost — Heloiset is. „Quod si me Dominus in manibus inimicorum tradiderit, scilicet ut ipsi praevaíentes me interficiant, aut quocunque casu viam universae carnis absens a vobis ingrediar, cadaver, ubsecro, nostrum ubicunque vei sepultum vei expositum jacuerit, ad coemeterium vestrum deferri faciatis, ubi filiae nostrae, imo in Christo sorores, sepulcrum nostrum saepius videntes, ad preces pro me Domino fundendas amplius invitentur. Nulluni quippe locum animae dolenti de peccatorum errore desolatae tutiorem et salubriorem arbitror, quam eum, qui vero Paracleto, id est consolatori proprio consecratus est, et de ejus nomine specialiter insignatus. Nec Christianae sepulturae locum rectius apud aliquos íideles, quam apad femmas Cristo devotas consistere censeo. Quae de Domini Jesu Christi sepultura sollicitae (Mc 16, 1) eam unguentis preciosis et praevenerunt et subsecutae sunt, et circa ejus sepulcrum viqilantes, et sponsi mortem lacrymabiliter plangentes, sicut scriptum est:„Mulieres sedentes ad monumentum lamentabantur flentes Dominum." (Mt 27,61.) Primo ibidem de resurrectione ejus angelica apparitione et allocutione sunt consolatae, et statim ipsius gaudia, oo bis eis apparente, pereipere meruerunt, et manibus eontrectare. Illud autem demum super omnia postulo, ut quae nunc de corporis mei periculo nimia sollicitudine laboratis, tunc praeeipue de salute animae sollicitae, quantum dilexeritis vivutn, exhibeatis defuneto, orationum videlicet vestraruin speciali quodam et proprio suffragio.