Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

Abaelardus Péter. 169 latokkal vált alkalmatlanná Szt. Denisben és gyűlöltté Szt. Gilgas zárdájában. Ha már ő belekényszerült ebbe a szerzoti életbe, úgy végzi is az ezzel járó kötelességet s példájával megszégyeníti a szt. denisi sima világias barátokat s hatalmával kényszeríteni kívánja hasonló életre, rendre a nyers és durva gilgasi szerzeteseket. Az eltűrő és a kereső szeretet ereje nem sugárzik ki lelkéből; a szt. denisiek eltávolítani, a gilgasiak meggyilkolni akarják ez alkalmatlan, e gyűlölt rendtársat. Idővel mégis eltompúl ez ellentétnek az éle. Minél inkább nélkülözte sajátos hivatásának, a tanításnak gyakorlására a tért s minél lelkiismeretesebben végezte a szerzetes asketikus gyakorlatait, annál inkább éli bele magát korának ama gondolatába, hogy ez a szerzetesi élet mégis csak tökéletesebb más halandó életénél, hogy annak érdemszerző, üdvbiztosító jelentőség is van. — így értjük Heloisehoz intézett levelét is, a melyben e szegény nőnek megható szerelmét határozottan visszautasítja. IIa nem akarja azt, hogy terhére legyen, úgy segítséget ne nála, hanem Istennél keressen és kűzdje le ama vágyát, mely testét és lelkét tönkre teszi. Ne tekintsen elégtétellel a vele együtt töltött időre. Apácának ruháját a világot ámítva viselte ott Argenteuilben, a hol ők a zárdában érzéki életet éltek s most örökké ezt viseli — Istennel nem játszhatunk! Megérdemli sorsát, amint ő is erre rászolgált. Különben éppen e szerzetesi élet Istennek sokkal inkább tetsző élet. Úgy, hogy életük e fordulatja szerencséjük. Ha házas lenne, egynéhány gyermeket sziilt volna, a zárdában ellenben egy egész sereg leányt gyűjtött maga köré. Az ő kezei, melyek most az Urnák szent könyveit forgatják — amott alantas, női gondok szolgálatában állanának. „Isten minket arra méltatott, hogy e szenny fertője, a por ez érzéki vágyai fülé emelt, úgy, a mint erőszakosan térítette meg egykoron Pál apostolt és amint a mi példánkkal akart tán másokat hasonló élvezettől elijeszteni." (Hausr. 133/4.) Ezért ne csábítójának, hanem megváltójának sebeit és szenvedéseit sirassa. Csakis ez szerette őt igazán, csakis ez kereste az ő lelkét, holott szeretője érzéki vágyai kielégítését kereste. — (U. o. 134.). — A szerzetesi életet, különösen az apácák életét magasztalja későbbi leveleiben. Apácákat lát az evangéliom Máriáiban, női alakjaiban, az apostolok kísérőiben, ápolóiban. Ennek a szent életnek az élése Heloise rendeltetése: ebben nyerjen vigaszt és erőt. Az az élet, amely kezdetben mint szerencsétlenségének kényszerűsége nehezedett reá, s melyet társaival is csak mint ily kényszerűséget keményen éreztetett: most meggyőződésével egyezőnek tűnt fel előtte s ugyancsak érvekkel kívánta azt mások meggyőződésévé is tenni. (L. Mignenélaz V. levelet kül. 209. 210.1.) Szerzetbe lépésekor kíméletlen, künyürtelen szakítás volt élete a múlttal, előbbi értékképzeteivel, kedélyi világával, eddigi