Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Schneller István dr.: Abaelardus Péter
168 Dr. Schneller István. ten vitte őt a zárdába. Csuda-e, hogy ily hangulatban nem igen törődött Heloisenek, az őt odaadóan szerető nejének lelkiállapotával. Hisz benne látta elkeseredettségében meggyaláztatásának egyik okozóját. Természetes, hogy ő is felveszi a fátyolt, ha már néki, a férjnek nincs más útja, mint a zárda. Nem törődött neje lelkiállapotával, ifjúságával, életkorával, esetleges kívánságaival még később sem. Reá parancsolt s ; 6 engedelmeskedett; 1) hisz megtett volna mindent kedvéért. „Énem — így irja neki később — nem volt az enyém, hanem a Tied. Ha nem volt Nálad, nem volt sehol. Nélküled egyáltalában nem is létezik." (Migne 197, 198. Hausr. 391.) Bizalmatlankodva, hogy követni fogja-e parancsát — végig nézte Abaelardus — nejének apácává való beöltöztetését, aki pedig csak Abaelardusra gondolt, csakis önmagát vádolta Abaelardus gyászos sorsáért s ezért is szabadon hozza meg bűnhődésképpen életének ez áldozatát. 2) Ily elkeseredett, önző, boszús hangulatban lépi át Abaelardus a zárda kapuit. Hangulata nincs semmiféle positiv viszonyban a szerzetesi szent élettel. Lépése tényleg hazug lépés volt — érzületi szempontból. Pedig éppen az érzület, az intentio minden, s mitsem ér a cselekedet, sem a cselekedetek summája — Abaelardus szerint. Uj életrend fogadja itt a zárdában, a melyben ellenkezőleg a cselekedet minden, a napnak órákra való beosztása, az imák, az asketikus cselekvények számszerinti végzése a legfőbb követelmény. Abaelardus most az érzülettel mitsem törődve alkalmazkodik az életrendhez s a rend szabályai értelmében, meg nem alkuva rendtársai praxisával a legszigorúbban végzi a szent gyakorlatokat! Ha már belépett a rendbe: természetesnek, szükségszerűnek tartja e gyakorlatok végzését. Valamint a theoretikai ész: úgy a gyakorlati ész is nála kettősen könyvel. Az érzület követelményeivel ridegen és közvetítés nélkül a rendnek a praxisa áll szemben. Egy lélekben öntudatlanúl, akaratlanul is mily lelki szenvedések forrása ez ellentét. Hogy ez az ellentét meg volt, hogy tényleg nem a szeretet vezette őt Istennek, mint a szeretet Istenének asketikus szolgálatára, ez világosan kitűnik abból, hogy éppen ezekkel a gyakor!) Heloise Epist. II. L. Migne 178,186. Die unum si vales, cur post conversionem nostram, quam tu so/us facere decrevisti, in tantam tibi negligentiam atque oblivionem vonoriin, ut nec. colloquio praesentis recreer, nee absentis epistola consoler. (Migne 178, 186. 1.) És a IV. levél 197. 1. Tua me ad religionis habitum jussio, non divina traxit dilectio. 2) Abaelardus szerint neje Corneliának Lucanus költőnél található e szavaival búcsúzott ez élettől: „Oh maximé conjux Oh thalamis indigne meis! Hoc juris habebat In tantum fortuna Caput? Cur impia nupsi, Si miserum factura fui? Nunc accipe poenas, Sed quas sponte luam." — (Hausr. 391.)
