Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Schneller István dr.: Abaelardus Péter
Abaelardus Péter. 167 a szerzetesi askesis a haragos Istent kiengeszteli. — A meggyőződés vitte be, de ki is vitte Luthert a zárdából. — Egészen másképpen áll ez Abaelardusnál. Nem a meggyőződés, hanem a szerencsétlenség üldözte őt be a zárdába. — ő, ki férfiasságával hódított: ő most férfiasságától örök időkre meg van fosztva, meg van gyalázva, olcsó gúnyolódások tárgya; ') ő, ki mint professor Párisnak, egész Franciaországnak, sőt a világnak legünnepeltebb alakja volt — mint ily meggyalázott nyilvánosan fel sem léphet, nem taníthat, theologiai előadásokat pedig éppenséggel sem tarthat. Ezt fájlalják hallgatói, körülállják ágyát, jajgatnak, siratják; hisz búcsúznak imádott tanáruktól, úgy hogy a scholarok e fájdalmának megnyilatkozása néki testi sebénél is inkább fáj. 2) Ily viszonyok közt mit tegyen?! Hivatásos pályájától el van ütve, mint világi papnak nincs jövője; vigaszt a házas életben sem lelhet, hisz erre alkalmatlan! Ki ez életből, mely tőle elzárkózik! Ha nem a halálba, úgy be a zárdába! Hadd felejtse el itt életének szép álmait! Legyen ott élő halott! Előbb azonban boszú Fulbertnek, társainak, az ő meggyalázóinak! — Az egyházi törvényszék Fulbert egész vagyonát konfiskálta, egy időre a Notre Damc-i káptalanból eltávolítá; a tettesek közül az elfogott kettő a jus tallionis szerint bűnhődött s azonkívül szemük kiszurásával. De mindez Abaelardusnak nem volt elég. Az egész káptalant kívánta perbe fogni s cz ügyet, mivel azt a püspök nem akarta tárgyalni, — a római szentszék elé akarja vinni. — Csakis Fulco, deuili prior lebeszélő intésére, a mely szerint hiába való lenne felebbezése, már csak azért is, mivel Rómát pénzzel nem fogja győzni; de különben is „Monachus es" s így a megbocsátás kötelesség — elállott. — Szerencsétlensége, a helyzet kényszerűsége s nem meggyőződése; nem lelkiüdvéért való aggodalmaskodása, nein a béke vágya, hanem lelke elkeseredettsége, embertársai gyűlölése a boszú gondolatától eltelNéhány év múlva, akkor, midőn Abaelardus S. Denisben, sőt Chamjiagneban is nagy hallgatóság előtt tanitott s így Abaelardus meggyaláztatása már is inkább feledésbe ment: Abaelardus első tanára, lioscellinus csúnya, piszkos módon gúnyolódik Abaelardus szerencsétlensége fölött. Őrizkedjék, nehogy teste azon tagját, amellyel vétkezik, — most az egyszer szitkozódó nyelvét ismét el ne veszítse. Ο sem nem clericus, mivel nem így öltözködik; sem nem laicus, mivel tonzúrás; sem nem férfiú; mivel nem adhatjuk annak, anjinek egy része hiányzik, azt a nevet, amely csak az egészet illeti meg. Ο csak imperfectus Petrus. Nem fejezi be elleniratát, mivel imperfectus emberhez csakis imperfectum opus illik. — Tanít nem tanítandót, kinek jog szerint még taníthatót sein volna szabad tanítani. 73, 74. 2) Abaelardus szavai: „Hogy akkoriban a körém gyűlt egész város miképpen bámészkodott, miképpen áradozott jajveszékeléstől; hogy mit szenvedtem kiabálásuk által és miképpen kábultam el jajgatásuk miatt: ezt kifejezni nehéz, sőt lehetetlen. De leginkább kínoztak a papok és scholárjaim elviselhetlen jajgatásukkal és üvöltésükkel, úgy hogy sokkal többet szenvedtem részvétük, mint sebem kínjai miatt". (L. Hausr. 37. 1.)
