Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)
Schneller István dr.: Abaelardus Péter
Abaelardus Péter. 165 tására. — A mystika mélysége iránti érzék, a vallás közvetlenségében rejlő erőnek kiérzése hiányzott benne az intellectualismus ez egyoldalú kifejlettsége miatt. S volt szenvedéseinek még egy más ő benne rejlő oka, amely megakadályozta azt, hogv szenvedései a mártír hős szenvedéseinek magaslatára emelkedjenek s hogy ő maga ezek útján igazán tragikus alakká váljon. Végtelen szomorú az ő szenvedése, végtelen szomorú életének sorsa. Abaelardus tudós volt; élesen vágott az esze a tudomány körén belül: de hiányzott ο dialektikus energia mellett az életnek energiája, amely a tudományt az életbe, mint reformáló, átalakító erőt átvinni igyekszik. Ervekkel szívesen találkozott: ezekkel megküzdött; de hatalommal, erőszakkal szemben ő tehetetlen volt, kapitulált! A tudós önállóságával építé fel az ész autonómiáját követve sajátos világát a dialectikában, bevilágított az ész fényével a theologiába, annak transcendes kérdései tömkelegébe is; beállította még ide is a gyakorlati ész követelményét — tagadva Istennek mindenhatóságát oly értelemben, hogy mindent tehet, mindent akarhat. Isten erkölcsi jelleménél fogva azt ugyan teheti, amit akar; de nem akarhat mindent — csakis a jót. Ez autonómia alapján tagadja az objectiv bűnt és ezzel a megváltás objectivitását. Csak magunkért vagyunk felelősek s e felelősség nem az akarás eredménye (a cselekedet), hanem annak forrása — az érzület szerint Ítélendő meg! Mily egybehangzó tételek rendszere! Minden egyes tétel haláldöfés a csudákból és a felgyülemlett objectiv kegyelmi kincsekből élő, az ember cselekedeteit néző, büntető: de papja útján megbocsátó, üdvözítő egyház ellen! A tudós naivitásával ő ez ellentétet nem is érzi; a kívillötte létező egyházat, annak ténykedését a maga valójában nem is látja; arról van meggyőződve, hogy egész tudományával magát azt az egyházat szolgálja s azért is ellenkezés esetében az egyház határozatának magát feltétlenül aláveti! Ezt tette a soissoui zsinaton, midőn a szt. háromságról szóló könyvét a tűzbe dobja, az Athanasianumot felolvassa. Mit érezhetett e szerencsétlen tudós, midőn látta azt, hogy bevonulva Soissonba, már előre is fanatizálta az egyház a pór népet, úgy hogy ez — az érvekkel küzdőt kövekkel majd agyon ütötte; mit érezhetett akkor, midőn látta, hogy az egyház az ő érveire nem is kíváncsi, meg sem engedi a védelmet, e nélkül ítélkezik; mit érezhetett, midőn lelkiismeretes kutatásának gyümölcsét, lelkének eme legjobb részét — a szt. háromságról írt könyvét maga veti ott ellenségei szemeláttára a tűzbe; mit érezhetett akkor, midőn ő, az oly egyenes lelkű, tisztán, minden álnokság nélkül meggyőződését valló, szellemi aristokrata — a gonosztevők és őrültek javító és gyógyító intézetébe, a medardusi zárdába csukatott s itt nem a keresztény szeretet, hanem régi ellenesének,
