Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

166 Dr. Schneller István. Gosvinnak, a zárda püspökének brutális fenyegetődzései, tán bántalmazásai is fogadták. Már genovefai első tanítói működése közben hatolt be Abaelard előadási termébe e Gosvin mint ifjú scholar, vitát provokált a mesterrel, őt ,.az igazság botjával" megfenyegetve: s most benne fékezetlen rhinoeerost látott, aki a disciplina köteleivel megfékezendő. Volt is hatása e fellépésének: „Pavefactus rhinoeeros ille, quietius dies illos transigebat, patientior disciplinae, timidior flagellorum". (így Gosvin életírója: Vita Gosvini, abbatis S. Medardi). Abaelarddal, ezzel a jánosi magaviseletű, kedves, finom emberrel (épen Clairvauxi Bernhard nevezi őt így) mint vad állattal bánik a prior e zárdában. (Hausrath 84, 85.) Mily végtelen szenvedésnek színhelye lehetett e zárda. Nincs nagyobb szenvedés, mint midőn jobb Énünket mégis csak alávetőjük a történeti hatalomnak „meggyőződésből"!! Ily absurditás elviselésénél tűrhetőbb a mártiromság. amelyhez azonban bátorság, energia szükséges bárkivel szemben! Ez nem volt meg a theoretikus irányú, eunuchchá lefokozott Abaelardusban azzal az egyházzal szemben, mellyel nem ellenkezni, melyet szolgálni kívánt. A finom éles ész és a nyers durva tekintély küzdött egymással Abaelardus lelkében. A jobb Én a kegyelet érzelmeivel kerül természetellenes ellentétbe, amely ellentét immár nem egy igaz ellket megőrölt. Mi, kik a lelkiismereti szabadság szellemében nevelkedtünk — alig tudjuk magunkat belehelyezni oly lelkiállapotba, amelynél az egyéni meggyőződés, mint az ész követelménye megalakul, s melynél ugyanakkor megvan a történeti hatalomban való — végre is feltétlen bizodalom. Az egyháznak ez a természetessé vált, minket mint a levegő környező és fölöttünk uralkodó hatalma: ez az, amelynek Abaelard is nyíltan, őszintén hódolt akkor is, midőn eszének engedelmeskedve más eredményre jutott. Ugyanez a kettősség, mely elméleti irányban nehezedik Abaelard erélyének gyöngesége miatt lelkére: ugyanez osztja ketté gyakorlati elméjét, ethikai értékelését. Ethikai gondolkozása és ethikai élete kétféle. Amily igaznak vallja ethikai gondolatait, oly őszintén, mintegy természetességgel veti magát alá az egyház, a szerzet életrendjének. Hogy ama gondolkozás és emez életrend közt nincsen meg az egység, sőt hogy a kettő egymással ellentétben van: ennek tán még tudatára sem emelkedik Abaelard. Hogy azonban e disharmonia — akarva nem akarva — öntudatlanul is, mert szükségszerűen még is csak ránehezedett a szerencsétlen életére s szenvedések forrásává vált: az bizonyos. Ez ethikai ellentétnek, e hazugságnak alapját a szerzetbe való lépésnek indokában kell keresnünk. Vannak egyének, akiket ethikai meggyőződésük visz be a zárda falai közé. Luther a bűn hatalmától kívánt szabadulni s meg volt arról győződve, hogy szerzetesi fogadalmak szerinti élet a bűn e hatalma attól felszabadítja, hogy