Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Schneller István dr.: Abaelardus Péter

Abaelardus Péter. 163 annak útjában, hogy a viszony házasságá ne váljon — csakis Abaelardus hiúsága, ambitiója. Házas előtt meg van nehezítve a theologiai tanárság s el van zárva a hierarchia magas állására való feljutás. De különben is bajosan egyeztethető a tudósnak csendet és nyugalmat kívánó pályája, a zajjal és gonddal járó családi élettel.*) —- Törvénytelen viszonyban kíván Abaelardus a nővel való közlekedéstől óvják, oly példákra, melyek azt mutatják, hogy a legvitézebb és legbölcsebbek a nők csalárdsága és gyöngesége miatt elbuktak. A gonosz a nőt használja fel azok megaláztatására, kikhez másképpen nem férhet; őt csak az vigasztalja, hogy a gonosz fondorlatainak ártatlan eszköze voit. Minden bűnbánata dacára még sem felejtheti el amaz időket. Könnyű dolog tévelygéseink meggyónása és azokért a satifactipnak lefizetése: de nehéz a lelket amaz örömök utáni vágyától eltépni. Éjjelnappal felbukkannak lelkében az emlékek, elkísérik őt a misére, s még a templomi imában is megzavarják. Az után vágyódik, amit megbánnia kellene. Rettentő világossággal látja maga előtt a helyet és az órákat s nincs más szava, mint a kétségbeesés felkiáltása: „En nyomorult ember, ki szabadit ineg a halálnak e testéből" de nem folytathatja igaz lélekkel „hálát mondok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusnak által". — Ha pedig Abaelardus tényleg hinne az ő bölcsességében és az ő kegyességében: ágy a fátyolt önmagáról letépi: — mindez csakis színlelt! Ο még túlságos fiatal, ő már túlságos sokat kóstolt, semhogy másra mint a külső színnek megóvására képes lenne. Kegyes ő oly időben, amelyben a kegyesség nagyrészt csakis színlelt. Ε külső magatartás ember előtt dicséretet arathat, de nem Isten előtt, ki a sziveket és veséket ismeri. De nem is Istennek, hanem néki akar tetszeni. Ha ő fordulna el tőle — semmiféle fordulat ellen élete nem volna biztosítva. Ne hagyja magára mint egészségest; ő rászorul az orvosra. Ne bíztassa azzal, hogy csak aki küzd: az nyeri el a koronát. Ezt a koronát ő nem is keresi. Elég néki az, hogy a veszélyt kerüli, koronákról nem is álmodozik. — Az égnek bármely zúgát juttassa neki Isten — számára ez elég jó lészen". L. ezt a megrázó levelet Migne 178 k. 191—198. kül. 196. 1. Hausr. 131/2. 1. *) Abaelardus ezt az érvet Heloise-zal mondatja. Héloise — levele szerint — így szól: „Hogyan is illenének egybe scholar és komorna, téntatartó és bölcső, könyvek, táblák és guzsaly, toll, irón és orsó? Ki is tűrhetné el, midőn theologiai és philosophiai gondolatokba elmélyed — a gyermekek sírását, az ezeket lecsendesítő dajkák énekeit és a férfi és nőcselédség lármás raját. Ki is viselhetné el a kis gyermekek utálatos és folytonos piszkolódását?! Gazdagok ám tegyék meg azt, akik pompás házaikban vagy palotáikban sok helyiséggel rendelkeznek, akiknek fölös jövedelme nem érzi meg a kiadásokat, s nem ismeri a mindennapos gondok gyötrelmeit. A philosophusok helyzete azonban nem a gazdagoké; aki pénz után jár és világi gondok hálójába kerül — nem ér rá az isteni és emberi bölcsesség szolgálatára". Hausrath úgy vélekedik, hogy ez érvelés inkább Abaelardusé, s hogy Abaelardus csakis az ő maga gondolatait adja Heloise tollába! Heloise — amint későbbi leveleiből is tudjuk — lelke teljes odaadásával csüggött Abaelardján. Tehát Abaelardus gondolatai az övéi is. Maga is tudós volt. Gyermekét Palaisban hagyja sógornéjánál. Nem lehetetlen, hogy inaga is a végett, hogy egészen Abaelardnak és a tudománynak élhessen a családi élet, az anya öröméről lemondott. Ily nő irhát ily levelet. Aki később mint 17 éves apáca képes még Istenről, üdvéről, mindenről lemondani, csak hogy élhessen szerelmének; az bizonyára szerelmes viszonyuk első évében sem kívánt szerelmese kívánatainak, ambitióinak útjában állani. — A házas élet törvényességét annak érdekében, hogy Ful1*