Raffay Sándor–Pröhle Károly szerk.: Theologiai Szaklap 8. évfolyam, 1910 (Sopron)

Lenen Géza dr.: A keresztyénség vallástörténeti helyzete

102 I) r. Lencz Géza. későbbiek, hanem azok a küzdelmek voltak a kereszt jé η ségre döntők, melyeket a nyugat és kelet befolyása alatt létrejött világ­vallásokkal, a Mithra-tisztelettel, manicbäismussal megvívott. Azóta a vallások egész sora semmisült meg mellette, nem erőszak tette tönkre: leélte magát, elvirágzott, mint a virág. Az emberiség mindig újat kivánt helyette. Hol vannak a keleti és nyugoti klasszikus kor vallásai ? Ott hevernek a romok alatt, melyek egész kulturájokat eltemették, mert szorosan össze voltak velők forrva. A kulturális változás a vallás pusztulását is magával hozta. Szemünk láttára folyik hasonló jelenség az eddig félvad állapotban élt népek között, melyek egymásután veszik fel a keresztyénséget. A hajdan hatalmas parsismusnak alig 70.000 követője hajol meg a tűz titkos ereje előtt. A buddhismus, bralimanismus még él, önmagát megtagadva, de ki tudja Chinának, Indiának kulturális változása nem fogja-e őket is romjai alá temetni? Es az egykor világot rettegtető izlam beteg, mintha halálos sorvadásba esett volna. Ezzel szemben a keresztyénség átélt három kulturát, mint phönix-madár, csak újjászületett olyan hatalmas viharban is, mint a reformáció. S hisszük, hogy nem is múlhat el. Ott bent, az emberi szív mélyén vannak gyökérszálai, a legalázatosabb kegyesség talajából fakad fel. mert az van el­választhatatlanúl a legmélyebb bűntudattal összekötve. Azt mondják, míg lesz halál, mindig lesz vallás is; épígy igaz a másik is: míg lesz bűntudat, mindig lesz keresztyénség is. Philosophia túl nem szárnyalhatja, művelődés feleslegessé nem teheti, mert alapja a milliók szívében kiolthatatlanul benne élő, kegyes öntudat. (Vége.) Dr. Lenes Géza.

Next

/
Thumbnails
Contents