Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Raffay Sándortól: A revideált Biblia. II.

138 Raffay Sándor. rendesen így fordítjuk: megizetlenül. Tudtommal azonban két különleges magyar szónk is van erre a kitételre. Az egyik szélesebb körben ismeretes, ez a megáporodik, a másik az én szülőföldemen használatos, ez a megvakul. Amazt még különösen a körtéről is mondják, a mely már annyira elívott, hogy lottyos Ízetlenné vált. Emezt csakis arról a sóról mondják, a mely valami okból, rendesen a nagy kiszáradástól, megizetlenült. Nem tudom, ismerik-e még az ország más vidékén is ezt a szót. De emlékszem, hogy nálunk az én gyerekkoromban így mondták: Ez a só megvakult. — A mondatot tehát így kellene fordítani: Ha pedig a só megvakul, mi adja vissza ízét? Vagy pedig legalább így: Ha pedig a só ízét veszíti, mitől nyeri vissza? A mondat második felét így tartanám megfelelőnek: Mire se jó többé, csak hogy kivessék és az emberek megtapodják. A 14. v. nem ezt mondja: Nem rejtethetik el a hegyen épített város, hanem ezt: Nem rejtőzhetik el a hegyen fekvő város. A 15. v. se így szól: Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék,— hanem így szól: A gyertyát se teszik, ha meggyújtják, a véka alá, hanem a gyertyatartóba és világit mindazoknak, a kik a házban vannak. A 19. v. nagyon nehéz, mert olyan képzetekkel dolgozik, a melyek vagy teljesen idegenek nekünk, vagy pedig csak körülírással értethetők meg. A των ελαχίστων nem azt akarja mondani, hogy a törvények közt vannak kicsinyek és még kisebbek, mert Jézus éppen azt hangsúlyozza, hogy a törvény a maga egészében szent ős megsérthetetlen, a melyből egyetlen kis betűcske vagy pontocska se maradhat betöltetlenül. A mondás azt akarja kiemelni, hogy az emberek még a törvények, az isteni parancsolatok között is válogatnak, bennük különbséget tesznek, némelyiket fontosnak, másikat mellékesnek, aprólékosnak, jelentéktelennek tekintik. Ezért aztán még másokat is arra tanítjanak, hogy a mint ők cselekesznek, azok is mellőzzék, ne tartsák kötelezőnek azokat. Erre vonatkozik a λίσΐ] szó, melyet a magyarban egyetlen szóval kifejezni nem tudok. A szokásos felold nem fejezi ki az eredeti gondolatot, hanem csak szószerű fordításnak tekinthető. A törvényben és a parancsban mindig erős kötés van. Ha az ember ezt a kötést megoldja s magára nézve nem tekinti kötelezőnek a törvényt vagy a parancsot, akkor illik eljárására a líorj vádja. Azt hiszem, hogy az eredeti kijelentés értelmét ezzel a fordítással közelíthetjük meg legjobban: Aki tehát ezeknek a legcsekélyebb paran-