Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Mayer Endrétől: A rómaiakhoz irt levél
82 Mayer Endre. Sokkal nagyobb ismeretével s felhasználásával találkozunk azoknál az ős egyházi Íróknál, a kik az apostolok utáni korban éltek s irataikban már apostoli tekintélyre is hivatkoztak s egyes meglévő iratokból idéztek. Legelső ezek között római Kelemen, a ki mint Rómának püspöke a korinthusiakhoz irott levelében (95 körül) sűrűn használja a római levelet ; ugyan azt találjuk Barnabás levelében is, a mely szintén az első század végén keletkezett. A második század közepe táján még nagyobb a levél tekintélye. Eddig inkább csak a római keresztyénekhez intézett magán levélnek tekintették; ezentúl már egyetemes jellegűnek veszik s ép oly tekintélyt tulajdonítanak neki, mint az ó-szövetségi, vagyis kanonikus könyveknek. Ezt a felfogást találjuk Justinus martymál (140) Athenagorasnál (150) és Polykarpos smyrnai püspöknél (150). Különösen azonban a gnosztikusok kezdik a levelet használni, a mint hogy általában az új-szövetségi iratok kanonicitása a gnosztikusoknál előbb kezdődött, mint az ó-kath. egyháznál. Marcion már a 140 körül összeállított kanonában Pálnak pasztoralis levelein kivül a többi tíz levelet összegyűjtötte s a római levelet különösképen használta tanainak igazolására; benne volt a 150 év körül összeállított Muratori-féle kánonban is; a 2-ik század végén már általában használják az egyházi irók, mint kanonikus tekintélylyel biró iratot. Különös említést érdemel e tekintetben Ireneeus, Tertullian s alexandriai Kelemen. A keresztyénség elterjedésével s tanainak kifejtésével lépést tartott e levél tekintélye is, hogy mire az új-szövetségi kanon megalakult, akkorra már levelünk a szent iratok között első rangú tekintélylyé lőn, habár a Kor. leveleket sűrűbben olvasták s használták. Augustinus hatalmas egyénisége (4 század vége 5-ik eleje) e tekintetben is reányomta egyéniségének bélyegét a ker. egyházra, mert a mint az ő szellemében kanonizálták az új-szöv. könyveket, attól fogva az egész középkoron keresztül az ő felfogása uralkodott s a szent könyvek érdekében jóformán semmi sem történt. Legnagyobb érdemeik vannak e részben a szerzeteseknek, mivel az ő szorgalmuknak és gondoskodásuknak köszönhetjük, hogy a bibliai könyvek kéziratai teljesen el nem kallódtak, hanem legalább az 5 századból való alakjukban maradtak reánk. A reformáció tudvalevően a szentírást legfőbb tekintélyre emelte a ker. hit- és erkölcsi életre nézve s az összes iratok között legfőbb dogmatikus jelentőséget éppen a római levélnek tulajdonított annyira, hogy a Protestantismus dogmatikai tanfejlődése a római levél nélkül érthetetlen. (A hit által
