Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltoltfág t's az egyéni felelősség tudatának viszonya. 45 le legyen szorítva az öntudatlannak határáig, még sem hal ki egészen soha. Kívánság az az istennel való életközösség után, a mely az emberi természet eredeti tökéletességének maradványa (V. ö. 277. 1.) és mint ilyen az isteni kegyelem határainak első kapcsoló pontjául szolgál. Schleiermacher azt állítja, hogy ezen képesség felvételével csak azon felfogásnak mond ellent, mely szerint az ember a megtérésben merő szenvedőleges magaviseletet tanúsít, mint az élettelen dolgok, de nem annak, amit a kegyelem monergismusáról állított. Hiszen a kívánság még nem cselekedet, hanem csak olyan lehető cselekedetnek előérzete, amely egy máshonnan jövő indításra esetleg beállhat. (II. 158. 1.) Mivel a Krisztus isteni élete csupa tevékenység és nem szenvedés, a vele való életközösség is az. És ezen öntevékenység az uj életközösség kezdetével mindjárt megkezdődik. A megtérés tehát tulajdonkép emez uj öntevékenységnek előhívása; vagyis: a természetes ember élő fogékonysága egyszerűen átmegy az uj életben életre keltett öntevékenységbe (II. 158. 1.). Schleiermacher tehát az isteni kegyelemre vezeti vissza az ember megtérését és igy a kegyelem monergismusát meg akarja óvni, a megváltottság tudatát fenn szeretné tartani. De mikor egyúttal a felelősség tudatának épségben tartására az ember szabadságát is igyekszik megőrizni, nem kerülheti el, hogy amazt ne csorbítsa. Ugyanis nem lehet azt mondani, hogy a synergisumst teljesen elkerülte volna. Ő maga jegyzi meg, hogy együttműködésről, synergismusról csak úgy lehet szó, ha az embernek saját öntevékenysége az isteni kegyelem hatásának feltetele volna. „Nun ist eine solche Bedingtheit nicht zu leugnen." Ilyesmi tehát el nem vitatható. És ő azt az ember tormészetónek organikus berendezésében látja, a mely az ige behatolását a mi lelkünkbe lehetővé teszi (156. 1.). Ehhez azonban hozzájárul még az élő fogékonyság is, amelylyel az ember az isteni kegyelemnek elébe siet. És ha az csak fogékonyság is, mégis csak a természetes ember járul vele hozzá az isteni kegyelem művéhez, ami abból is meglátszik, hogy az élő fogékonyság egyenesen átmegy az uj öntevékenységbe, vagyis az akarat egy és ugyanaz marad és meg nem újúl. Nem csoda tehát, hogy Bensow is úgy találja, hogy Schleiermachernél az ember természetes erőivel, a melyek csak felszabadultak, hozzájárul a megtéréshez (i. m. 52. 1.) És Luthardt is ugyanezen okból synergistikusnak mondja tanítását (i. m. 372. 1.). Szóval Schleiermacher a felelősség tudatát csak a kegyelem róvására tudja érvényre juttatni. És ez érthető is, ha tudjuk, hogy Schleiermacher egyrészt elismeri ugyan, hogy az ember bűnössége folytán teljesen