Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltoltfág t's az egyéni felelősség tudatának viszonya. 43 meg a feltétlen függés érzete, az ő életében uralkodik az istentudat a maga teljességében Tőle indul ki egy uj közösség, melyben egyedül érhető el az istentudatnak az érzéki megkötöttség alól való felszabadítása. Abban áll a megváltás, hogy Krisztus felvesz bennünket az ő istentudatának erőteljességébe. Az δ boldogságának közösségébe való felvétel pedig a kiengesztelés. Hasonló eredményre jutunk, ha azt kérdezzük, mikép jut az egyes ember lelkében kifejezésre a megváltó tökéletességével és boldogságával való közösség ? Schleiermacher azt feleli : az újjászületésben ós a megszentelésben (L. „Der christl. Glaube" c. hittanának a hallei Otto Hendelnél megjelent kiadását, II. rész 135. skk. 1.) Az előbbi megint lehet vagy megigazulás vagy megtérés (138. skk. 1.) A kettő közül a megtérés (mely bünbánatban ós hitben jelentkezik) vagyis a Krisztussal való uj életnek kezdető (141. skk. 1.) érdekel bennünket közelebbről, mert ennek fejtegetése ad Schleiermachernek alkalmat arra, hogy a megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonyára világosságot derítsen. Nincs megtérés, mely az isten igéjének követitése nőikül jönne létre; azért ennek ereje az, amely létre is hozza. (154, 153.) Igaz, hogy az igét emberek hirdetik, de az igének emberi közvetítésében is magának a Krisztusnak hatása érvényesül, azért teljesen megfelol az igazságnak, ha a megtérő ember tudatában az emberi közvetítés elenyészik és egyedül Krisztusnak megváltó és kiengesztelő hatása marad meg. Ily értelemben Krisztus hirdetésénok első benyomásától kezdve egészen a hitben való megerősödésig minden, ami a megtéréshez hozzájárul, Krisztusnak hatása. (155. 1.) Az ember a megtérésben úgy viselkedik, mint a Krisztus emberi természete az isteni természettel való egyesülésekor, t. i. passive (aufgenommen werdend; 146. 1. ν. ö. 49. 1.). És ha moggondoljuk hogy a megtérés a Krisztussal való közösségnek, azaz egy. magasabb életnek kezdete, természetesnek fogjuk azt találni Hiszen ezt a magasabb életet csak a Krisztus adhatja meg minekünk, mert az eredetileg csak ő benne van meg. Mi, akik az uj életbe, a Krisztussal való közössógbo felvétetünk, nem lehetünk az uj életnek oka, a magasabb élet az alsóbból elő nem állhat. (155. 1.) így jut Schleiermachernól érvényre a Krisztus középponti jelentősége a keresztyén vallásban. Ami keresztyén vallásos életünk egészen az úr kegyelmének ténye. És Schleiermacher határozottan meg is mondja, hogy nekünk abban, ha istenhez való viszonyunk megváltozik, azaz ha megigazulunk, semmi érdemünk nincsen, mert a Krisztus műve a hit is, a mely által megigazulunk (168 1.). Csakhogy Schleiermacher azután nem feledkezik meg az egyéni felelősség tudatáról sein. Ennek megóvása céljából