Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál
38 Dr. Daxer György. kedetünk, melyet isten tőlünk követel, mi pedig meg is tagadhatunk ; amiért is aztán mi vagyunk annak az oka, hanem üdvözülünk, (pl. Mt. 3 2. 4 ! 7. 6 3 3. 11 1 S, 23 3 7. Ján. 5 4 o. Act. 13 4 β. Kol. 2 e. 1. Thess. 1 6. 2 2 3. stb.) Annyit azonban már most meg kell mondanunk, hogy nem volna helyes ezen kérdésre adott feleletünk, ha a benne kifejezett ellenmondás bármely oldalának egyszerűen az élét vennők. így pl. a pelagianismus vallásos életünkben mindent az egyéni felelősségtől tesz függővé és avval eltöröli az isten kegyelméből való megváltottság tudatát, a keresztyén vallásos tapasztalásnak ezen lényeges alkotórészét. Viszont meg a praedestinatianismus mindent istenre s az ő kegyelmére vezet vissza és így minden irányban tagadja az egyéni felelősség érvényesülését. Más feleletet kell tehát kérdésünkre keresnünk; olyat, amely az elleninondásos tényállás között olyan közvetítést talál, amely az ellentét egyik oldalát sem sérti, hanem mind a kettőt épségben tartja. A feladat nevezetesen annak kimutatása lesz, mikép lehetséges, hogy e kétféle tudat a keresztyén ember egységes személyes életében egyszerre jelen legyen. Fel kell tárnunk a lelki élet mozzanatait, amelyek érthetővé teszik a megváltottság ós az egyéni felelősség tudatának együttlétét ós viszonyát. Mindez a dogmatikának feladata. Ennek kell így megállapítania lehetőleg a részletekig menő gondossággal a kegyelemnek ós a szabad akaratnak egymáshoz való viszonyát. A dogmatörtónet bizonyságot tesz róla, hogy a keresztyén egyház mindenkor érezte e feladat fontosságát ós nem tért ki soha sem megoldása útjából. Kezdve Pelagius és Augustinus vitáján a középkori semipelagianismuson és svnergismuson át, majd a reformátorok augustinismusától fogva megint a synergistikus törekvésekkel szemben megállapított egyházi tanon (a F. C-ben), ennek a pietismusban való enyhítésen, majd a rationalismus pelagianismusában való feladásán keresztül egészen a mi korunkig minden számot tevő rendszeres theologusnak valamely irányban állást kellett foglalnia a mi kérdésünkben. Feladatunk természetesen nem lehet az, hogy ezen, már annyiszor leírt dogma- és theologia-történeti fejlődést újból vázoljuk. 1) De még annak uj- vagy legujabbkori részo ') L. erre nézve Harnack A. Loofs Fr. Dorner A. ujabban Bonwetsch N., de különösen Seeberg R. dogmatörténetét. Magának a mi kérdésünknek történetét megírta Luthardt Κ. E. rDie Lehre vom freien AVillen und seinem Verhältnis zur Gnade* 1863. és rövidebben Bensow Ο. „Zur Frage nach der menschlichen Willensfreiheit in Beziehung zur Sünde und zur Gnade" 1900. Luthardt a könyve megjelenéséig vagyis a 19. század közepéig élt theologusokkal foglalkozik, körülbelül tehát azon időig követi kérdésünk történetét, a honnan annak rajzolását mi tűztük ki feladatunkul. Bensow könyvének történeti része pedig nem mutat lényeges haladást Luthardt könyvével szemben.
