Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltoltfág t's az egyéni felelősség tudatának viszonya. 37 követel. És mi akaratunk ezen megindítása következtében igen sokszor cselekszünk is, meg pedig ama követelményhez képest egy legfőbb cél érdekében. Már pedig az olyan cselekedeteket, amelyeket egy legfőbb cél érdekében önolhatározásunk folyamányakép cselekszünk, erkölcsi cselekedeteknek nevezzük. (Frank System der christl. Sittlichkeit 1. 8. 1.) Az ilyen cselekedeteket az a tudat szokta mindig kisérni, hogy az embernek értük helyt kell állania, következményeiket magára kell vennie és magának tulajdonítania. Ha cselekedete rossz, δ a hibás ós bűnös ; ha pedig jó, öve az érdem, őt illeti a dicsőség is. Mert hiszen cselekedhetett volna máskép is. Vagyis az ember erkölcsi cselekedeteiért felelős. Az önelhatározásból folyó cselekedeteket a felelősség tudata kiséri, amely épen azért az akarat szabadságának, a cselekedet önelhatározásból való származásának is mindig biztos jele és fokmérője. A kényszer alatt vagy akaratunk hozzájárulása nélkül véghez vitt cselekedetért ugyanis felelősek nem lehetünk. Ha tehát a keresztyén vallás erkölcsi vallás, akkor lényeges megnyilatkozásaihoz erkölcsi cselekedetek, azaz olyan cselekedetek is tartoznak, a melyek akaratunk szabad elhatározásának következményei és azért felelősséget is rónak reánk. Tehát a megváltottság tudata mellett az egyéni felelősség tudata vagy mondhatjuk: az akarat szabadsága is központi jelentőségű a keresztyén vallásban. Más szóval: a keresztyén vallás lényegéhez mind a két tudat, úgy a megváltottságnak, mint az egyéni felelősségnek tudata tartozik. Ha pedig ezen kettős tudatnak objektiv alapját nézzük: ott az isten kegyelmét, itt pedig az akarat szabadságát, — azt is mondhatjuk, hogy a keresztyén vallásos élet tényezőjeként úgy az iston kegyelme, mint az akarat szabadsága szerepel. Az persze igaz, hogy ezen tényállás ellenmondásosnak látszik. Mert inikép lehetséges az, hogy ón az én keresztyén vallásos életemet egyedül isten kegyelmének köszönöm annyira, hogy nekem abban semmi érdemem nincsen (amint azt a megváltottság tudata mondja), de felelős is vagyok érte s így kell, hogy benne szabad akaratomnak is része legyen (amit megint a felelősség tudata állit)? Azonban bármi legyen is e kérdósr-o a mi feleletünk, annyi bizonyos, hogy egészen híven fejezi ki a tényállást, a mi keresztyén vallásos életünk tapasztalatát. Persze ezen tapasztalat téves is lehotne, ha hitünknek forrása és zsinórmértéke, a szentírás nem igazolná. Csakhogy ez is igazolja ezt a tényállást. A szentírás szerint is a mi vallásos életünk és avval adott üdvünk ép oly határozottan isten kegyelmének műve (pl. Lk. 17, 1

0. Ephes. 2, 5. 8_

1

0. Phil. 2, 1

3. Kol. 2,

1

2 sk. stb.), mint másrészt a mi akaratunktól függő erkölcsi csele-