Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Könyvismertetés

320 Κ öny vismertetés. már megtaláltuk a vallás embereszményét, az istenképüségre teremtett s a minden jó, nemes, tökéletes, örökértékű összefoglalásának, Istennek a céljait követni hivatott és a vallás irányításával követni törekvő istenfiúság képzetét. Jézusban ez az istenfiúság öntudatos volt, benne ez a tudat életet teremtő hatalmas erővé vált. Személyében isteni kijelentésként áll előttünk az igazi embereszmény : az istenfiúság eszménye. Ez magyarázza meg a Jézus születésével kapcsolatos bibliai elbeszéléseket is. Érdekes, hogy ezeket az elbeszéléseket évszázadokon át megbolygatás nélkül, sőt gyönyörűséggel őrizgette a hivők serege. Nem a formája, hanem a tartalma miatt. S habár nincs is hivatalos orvosi látlelettel és hivatalos bírói végzéssel megállapítva a Megváltó születésének minden körülménye, az mit se von le az elbeszélés értékéből. Miért fogadták el ezt az elbeszélést az apostolok és az első hivők minden ellenvetés nélkül? Miért nem támadták meg századokon át éppen a zsidók ? Olyan kérdés, a melyet érdemes közelebbről is megvizsgálnunk. Nem akarok hosszadalmaskodni. A Theol. Szaklap olvasói tudják, hogy pár évvel ezelőtt tudományos kutatás tárgyává tettem Jézus születésének a történetét. Azután hirtelen abbahagytam. Komoly okom volt rá. — Az összegyűjtött sok adatból csak egy talmúdbeli adatra utalok. Ott el van beszélve az ember életének kezdete. Hogy a mikor ember keletkezik, akkor az Isten előszólítja a lelkeket őriző angyalt és megparancsolja, hogy ezt meg ezt (néven nevezi, mert ismeri az Isten a lelkeket) a lelket szólítsa be s vezesse le az emberi testbe. A lélek vonakodik ugyan lemenni, de a parancsnak engedve mégis lemegy. Ott aztán a születés pillanatában elveszíti tiszta öntudatát, de az erre való képességét mind végig megtartja. Ez öntudat fokozatos világosodásával fokozatosan emelkedik az istenséghez való tartozás tudata is. Az a zsidó nép, 'a mely a léleknek ezt az élettanát ismerte, egy pillanatra se ütközött meg az evangeliomok ama tanításán, hogy Jézusba maga Isten plántálta bele a tulajdon lelkét, a szentesülés lelkét, amely Pál apostol szerint igazolta őt Isten fiának. Szó sincs az evangeliomokban arról, amit Sztehlo Kornél állít, hogy „az Isten, ha meg akart nyilatkozni az embernek, a természetes nemzés procesussát elkerülve, egy szeplőtelen szűz méhét kereste volna fel, hogy mint ember jöhessen a világra és itt a földön, mint kis gyermek iskolába járjon stb." Jézus születése történetében nem a természettudós, hanem a hívő ember ι yilatkozik s szól a hívő emberhez, hogy megértesse azt a hatalmas gondolatot, hogy Jézus, a világ megváltója, nem a közönséges emberek mértékével mérendő, hanem benne az Istenhez való tartozás örök viszonya a fő. Teste származásának kérdését az apostoli iratok nem fejtegették, evangeliomaink közül is csak kettő mond róla valamit, nem is egészen