Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Könyvismertetés

Köny vismerletés. 319 leghelyesebbnek. Nem tartjuk azért, mert sok olyan dolgot is támad, sok olyan tételt is felállít amelyek nem függenek össze magával a céllal. így pl. első felolvasásában szembeállítja az evolucionismust a tételes vallásokkal és így a protestantismussal is. Pedig a Protestantismus maga is a fejlődés bizonyos foka, mely a fejlődés törvényei szerint keletkezett és halad tovább. A fejlődést követeli és munkálja minden téren. Dogmatismust nem szolgál, megmerevedést nem tűr. A protestantismusban a fejlődés, az előretörés, a mint azt maga a történelem bizonyítja, mindenkor és mindenütt a leghűbb szövetségesét, munkását bírja. S a mikor a protestantismus az isteni kinyilatkoztatás valódiságát hangsúlyozza, akkor sem helyezkedik ellentétbe a fejlődéssel, mert nem betűnek, hanem éppen a folytonos fejlődésnek, az istenihez, az örök értékűhöz, a tisztához, a szenthez, a tökéleteshez való fejlődésnek követelését tekinti isteni kijelentésnek. Ez a kijelentés megtestesült a legtökéletesebb, mert isteni lélekkel teljes embernek, a názáreti Jézusnak alakjában, akit az istenségig emelt az a lélek, a mely benne élt és egyedül uralkodott. Uralkodott a testen és annak egész világán föltétlenül. Ezt a tökéletes, isteni életet mindig jobban megközelíteni: ez az igazi evolutió, ez az igazi emberi fejlődés, ez a természet törvényszerűsége. Hogy a vallás és ennek keretében a ker. vallás is a fejlődés bizonyos eredménye s fokozata, az a ker. vallás kijelentett voltával ellentótben nem áll. Mert a kijelentés csak azt tartalmazza, hogy nem gyarló emberi ész bölcselkedésének gyümölcse a keresztyénség, hanem isteni lélek ihletésének a munkája. Hogy az Isten emberi lélek közvetítésével nyilatkoztatja ki a maga akaratát, vagy megfordítva, hogy az Isten csak emberi lelket emelhet magához az isteninek megismertetése és közlése végett, az természetes, inert csakis az ember képes az istenség megközelítésére. A természettudományi és a vallásos világnézet között e téren az a különbség, hogy ama szerint az ember spekulálgat, míg Isten képzetét valahogyan megkonstruálja, eme szerint pedig az Isten vezetgeti, emelgeti magához és tölté meg isteniek után való vágyakozás megszentelő tartalmával azt az emberi lelket, a melyet a maga képére és hasonlatosságára, vagyis a tökéletesség és az örökkévalóság megértésére és óhajtására alkotott. A természettudományos és a vallásos világnézlet különbsége az is, hogy amaz az emberből, emez az Istenből indul ki, amaz az embert, emez az Istent tartja végső célnak, amaz az emberi, emez az isteni világát akarja megalapítani. Ha az ember tökéletességig tudna emelkedni, akkor érteném a természettudományos életfelfogást és bölcselkedést. De az ember ezerféle gyarlóságból szövődött valóság. S tény, hogy csak isteni, eszményi, örökértékű célok követése képes őt kiemelni a gyarlóságból. Megengedem, hogy ezt mondjuk igazi, valódi emberinek, do akkor