Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Könyvismertetés

311 Κ öny vismertetés. tétben egyre nagyobb tért hódít a művészet. Divatba jjönnek a rendiség külső feltüntetése céljából lassanként a magán életben is a külön papi ruha és jelvények. Megszaporodnak a kultuszedények is. Mind a művészet fokozottabb tórfoglalásának bizonyságai. Magáról a kultuszról szólván részletesen ismerteti szerzőnk a misét, mely alkotó részeiben szintén eró'sen szimbolizáló. „A reformált Krisztusi vallás kultusza" cím alatt szintén sorra veszi a kultuszhelyet s annak berendézését és felszerelését, a papi ruhát, magát a kultuszt, mint istentiszteletet s az éneknek és zenének szerepét.. Párhuzamosan fejtegeti az ezekben megnyilvánuló lutheri és kálvini felfogást, a két irány közötti összefüggést és különbséget. A reformáció a tan reformálása mellett kiterjeszkedett a kultusz reformálására is. De a reformátorok Θ téren végleges és befejezett munkát nem alkottak, illetőleg a kultusznak reformálása nem sikerült nekik oly mértékben, mint az egyházi tané: egyrészt azért, mert ez utóbbit lényegesebbnek, fontosabbnak tartották; másrészt pedig, mert míg a tan reformálására nézve a szentírás elegendő alapot szolgáltatott, addig a kultuszra nézve a részletekre is kiterjedő útbaigazítást nem tartalmaz. Innen van, hogy a két egyház között — különösen eleinte — nagyobb az eltérés a kultuszban, mint a tanban. A lutheri reformációt kultusz tekintetében a megtartás, tisztogatás, átidomítás jellemzi; ellenben a helvét reformációt a radikális újjáalakítás. A kultusz terén lényeges újítás az, hogy mindkét irányú reformáció az istentisztelet nyelvévé a nép nyelvét, központjává pedig az igehirdetést tette. De míg a lutheri irány követői úgy vélekedtek, hogy „azon szertartásokat mind megtartjuk az egyházban, mind pedig megtartandóknak véljük, melyek az egyházszolgálatot ékítik és a melyeket jó lelkiismerettel megtarthatunk"; addig Zwingli az istentiszteletet az apostoli és ókeresztyén egyház ó's-eredeti egyszerűségére igyekezett visszavinni. A liturgia magában az egyes felekezetekben is különböző volt s dacára az egységesítésre irányuló ismételt törekvéseknek, még ma sincs egységes liturgiánk. Nagy hibája e vallás kultuszának, hogy elenyészően kevés benne, különösen a helvét irányúban, a szimbolizmus. A IV. rész a reformált Krisztusi vallás magyarországi kultuszreformjának elveiről szól. A kultusz reformálására feltétlenül szükség van. Hogy ebben a reformban az irányelvek mik legyenek, azt a kultusz célja határozza meg. Ez pedig szerző szerint: „Az embernek Istennel való viszonyából folyó érzelemnek ós boldog tudatnak előterjesztése és ez előterjesztés által a kegyesség és vallásos meggyőződés erősítése." Eme cél elérése végett, minthogy az ember mindent nem képes jelképezés nólkül kifejezni vagy feltüntetni, a kultuszba, még pedig annak minden alkotó elemébe, be kell vinni a szimbolizmust. Annyival is inkább, mert az nemcsak hogy nem ellenkezik a Szentirással, sőt Jézus