Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Marton Lajos-tól: Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. Junilius Africamus: Instituta regularia divinae legis
284 Ma i ton Lajos. része már teljesült, némelyik azonban még csak ezután fog. Általában pedig mind a jövő világ javaira irányul, és pedig úgy, hogy a törvény előttiek a törvény és kegyelem idejére, a törvény alattiak a kegyelem, a kegyelem alattiak pedig a mennyország idejére utalnak, tehát ily közvetítéssel mind ez utolsóra. A befejező titulusokban megfelel arra a kérdésre, hogy ha e jelen világban minden a jövőre irányul, mi szükség volt mégis annak teremtésére. Azért, mert úgy illett, hogy az eszes teremtmények előbb a jelen világ kétségei között tanuljanak és gyakoroltassanak, aztán élvezzék az örök javakat, melyek így kiérdemelve ós a kiállt küzdelmekre való emlékezés által kedvesebbek is lesznek a kipróbáltaknak, kik annál inkább dicsérik ezeknek adóját, ki a kegyeseket e világban győzelemre segíti s a győzőknek örök jutalmat ad. — Ε világban az eszes lények istenismeretüket részint a természeti kijelentésből, (Róm. 1, 2o·) részint a szentiratokból merítik. A szentiratok értelmezésében pedig mindig azt kell szem előtt tartani, hogy azok a dolgok, melyek bennük mondatnak, megfeleljenek annak, a ki mondja; hogy azoktól az okoktól, melyekert mondattak, ne térjenek el ; hoary megegyezzenek az időkkel, helyekkel, összefüggéssel, intentioval. Legfőbb intentioja pedig a szentírásnak az Isten és felebarát szeretósére vezetés, melynek főszempontja alá helyezi Junilius is — Augustinusszal egyezőleg az interpretatiot. Hogy a szentkönyvek isteni inspiratio segítségével írattak, bizonyítja magának az írásnak igazsága, a benne levő dolgok rendje, a tanítások egyezése, az előadás egyszerű módja és a szavak tisztasága. Ezekhez vehető az íróknak és igehirdetőknek minősége, hogy isteni, magas, finom dolgokat emberek, kicsiny és szólásban járatlan emberek csakis isteni lélektől telítve írhattak meg; továbbá az igehirdetés ereje, mely meggyőzte a világot, bár csak néhány megvetett ember hirdette. Ezekhez járul az ellenfelek: sibyllák, bölcsészek bizonyságtétele, a rossz szellemek kiűzése, a következmények haszna, a kiválasztások, typusok ós jövendölések által hirdetett dolgok eredménye, végül a csodák, melyek folyton történnek, míg csak az írást be nem veszik a népek s már most meglevő általános befogadása a lesrnafíyobb csoda. Végül méfí azt a felmerülhető kérdést tisztázza, hotry ha a szentíratok ilyen értelmű bizonyítékokra támaszkodnak, talán a hit nem is szükséges. A mi hitünk ugyan az ész fölött van, de nem észellenes, vayry esztelen. A mit az ész tanít, a hit megérti, a hol pedig az ész már cserbenhagy, ott a hit előre tör. Mert nem hiszünk el bármi hallott dolgot, csak a mit az ész nein helytelenít. A mit pedig teljesen kinyomozni nem lehet, hivő okossággal valljuk.
