Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Marton Lajos-tól: Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. Junilius Africamus: Instituta regularia divinae legis

Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai" gyűjteménye. 285 A tartalom áttekintéséből világos, hogy e mű két része két külön bibi. tudományszakot képvisel: az utóbbi bibliai dogmatika s mint ilyen, ránk nem tartozik ; az elsőben azonban már tisztán felismerhetőleg jelenik meg előttünk az isagogika, vagy bibliai irodalomtörténet legősibb alakja. Szerény kezdet, mint minden tudományé, terjedelemben és tartalomban egyaránt. Csak 9 kis fejezet s ez is legtöbbször az egyházi hagyományt adja, esetleg a nestorianusoknál elfogadott módosítással. De már határozottan irodalomtört. formák szerint tárgyal: műfajok szerint osztja 4 csoportba az iratokat, megállapítja canonicitasuk mértékét, szerzőiket, külalakjukat (vers, próza) és végül a két testamentumhoz tartozóságukat. Az a mód, a mely szerint ezt keresztülviszi, irodalomtörténeti módszernek persze még nem nevezhető. De indulásnak jó. És már e kezdeten sem hiányzik belőle az irodalomtört. módszer főfegyvere, a kritika. Ez a kritika még nem egyéni, hanem inkább azé az irányé, melyet képvisel, s inkább ennek dogmatikai felfogása szerint igazodik, mint az egyes iratok elemzésének eredménye szerint. De ez az előbbi sajátsággal függ össze. Végeredményeit tiszteletreméltó bátorsággal terjeszti elő, minden védekezés vagy cáfolat nélkül, a kath. egyházéival szemben. Az is érdekes tapasztalat, hogy e tudomány, mihelyt rendszerben és kritikával jelenik meg, azonnal egy bölcseleti rendszerre támaszkodik, Aristotelesére, csakúgy, mint modern fellendülésében Schleiermacherére, Hegelére stb. Aristoteles kategóriái ós praedicabiliái érvényesülnek e kis mű mindkét részének rendszerében és sokféle felosztásában. Rendesen megállapítja a szóban levő dolog lényegét, (substantia) pl. quid est história, prophetia, (I. 3. 4.) quae est proverbiális species, simplex doctrina, (I. 5. 6.) quid est typus. (II. 16.) stb. Meghatározza a dolgok nemét, (genus) faját, (species) viszonyát, (relatio) különbségét, (differentia) sajátságát, (proprium) esetleges tulajdonságát, (accidens) Pl. egész művét két részre osztja a biblia formájára és tartalmára való vonatkozása szerint (genus) s aztán megkülönbözteti mindegyikben a specieseket, pl. I. 2—6.-ban a históriát, prophetiát, proverbiumot, az egyszerű tanítást, s ugyanekkor mindig kiemeli azt is, mi közössége, mi különbsége, sajátsága, egyszóval, mi viszonya van ezeknek egymás közt. Ugyanígy jár el pl. a szentháromság és személyei lényegének, tulajdonságainak és egymáshoz való viszonyának stb. megállapításában, (I. 12—20.) vagy pl. a teremtés dolgainak előadásában. (II. 2.) Ε közben természetesen a minőség (qualitas) ós mennyiség (quantitas) is kidomborodik, pl. a könyvek teljes, közepes és semmi tekintélye, (I. 7.) száma műfajok szerint, pl. történeti 17, prófétai 17 stb., (I. 3. 4. 5. 6.) a sokféle felosztásban és számszerinti felsorolásban. (1.15. 16. 17. 19. stb.) Az időviszony