Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Lapszemle

Lapszemle. Zeitschrift f. neutestl. Wissenschaft. Herausgeg. E. Preuschen. 7. Jahrg. 3 H. Volz, ein heutiger Passachabend c. alatt rendkívül érdekes cikket közöl a zsidók ma szokásos húsvéti vacsorájáról. Előbb Jeruzsálemben, majd hazájában Leonbergben vett részt a rabbinusnál ilyen vacsorában, melynek lefolyása mindkét esetben csaknem teljesen azonos volt. A zsinagógából egy feldíszített szobába mentek, ahol a család és a vendégek összegyülekeztek. A rabbi egy lefödött poharat mutatott Volznak, amely borral volt megtöltve és Illésnek volt szánva. A családfő fehér templomi köpenyt vett magára és az asztalfőre ült. Előtte az asztalon a következő tárgyak : 3 darab páros laska, melyeket egymástól kendők választottak el; egy tányéron hamuban sült tojás, egy tyúkcomb s egy pohárban a barna „Haróset"; távolabb egy tál sósvíz, egy másik tál saláta, illetőleg torma és egy harmadik petrezselyemmel, esetleg retekkel. A gazda ezek jelentőségét így magyarázta meg: a zöldségféléket azzal a gondolattal költik el, hogy az ember eredetileg növényi táplálékokkal élt; a sósvíz az emésztés könnyítésére; a torma a nyomorúság keserű kenyere; a barna mártás, melyet dióból, gyömbérből, és almából édesre készítettek az agyagra és a vakolatra, vagyis az egyptomi rabszolgaságra emlékeztet; a tojás az első étek, amelyet böjt vagy gyász után élvezni szabad; a csirkecsont pedig a templom pusztulása és az áldozatok megszűnése óta a húsvéti bárányra emlékeztet. A háznép minden tagjának részt kell vennie a húsvéti vacsorában, amikor is a családfő köteles részletesen elmondani a szabadulás történetét. Minden felnőtt ünneplő előtt egy nyomtatott lyturgia és egy pohár áll a bor számára. Az ünnepet a borért való hálaadással kezdik, amelynek végeztével megisszák az első poharat. Azután megmossa a házi úr a képet, vesz egy darabka zöldséget, belemártja a sós vízbe, elmondja a hálaadást a föld terményeiért és megeszi. Hasonlókép tesznek az asztaltársak is. Azután a családfő a középső laskából letör egy darabot és ezt fehér selyem párna alá teszi a tulaj donképeni vacsora kezdetére. Azután felemeli a nyomorúság kenyerével telt tálat és közben ezt mondja arám nyelven: „ez a nyomorúság kenyere, amelyet a mi atyáink Egyptomban ettek, aki itt éhezik, jöjjön és egye, aki szűkölködik s ünnepelje velünk a húsvétot, ezt az esztendőt itt, a következőt Izrael tartományában; ezt az évet mint szolgák, a következőt, mint szabad emberek." Erre kitöltik a második poharat s az asztal legfiatalabb tagja megkérdezi, miért ünneplik ezt az cinorat oly ünnepélyesen. A válasz a kivonulás csodáját közli. Azután a húsvét ünnepélyek magasz-