Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 191 synergistikus kifejezéseit megrója, Philippi ellenvetéseiben mégis csak szóharcot lát. (i. m. 58. sk. 1.) 8. Bensow Oszkár (1870.) Ezen fiatal svéd thoologus több dogmatikai mű között egy értékezést is adott ki, amely az ember akaratának szabadságáról a bűnhöz és a kegyelemhez való viszonyában szól („Zur Frage nach der menschlichen Willensfreiheit in Beziehung zur Sünde und zur Gnade." 1900.) Műve első részében kissé futólagosan tárgyalja a kérdés történetét, mig második részében az ujabb tudományos irodalom tekintetbe vételével megvédelmezi az ember akaratának szabadságát. A befejezésben végül rátér kérdésünkre is, amelynek fejtegetésében azonban valami különös sajátosságot alig fedezhetni fel. A bűnbeesés előtt az ember az akarat valóságos szabadságának birtokában volt (135. 1.); a bűnbeesés után Istenhez való viszonya visszássá lett: akarata most születésétől fogva istenellenes. A bűnös jellem teljesen meghatározza az akaratot, servum arbitriummá teszi. Ennek következtében az istennel való közösség is elhomályosult, bár teljesen meg nem szűnt. (137. 1.) Különben lényege szerint gonosz lett volna az ember ; pedig Istenképét sem veszítette ol, ellenkezőleg ebben van a lényege, amely az ő lelkiismeretében is megnyilvánul. Azonkívül Isten még a természetben és a történelemben is kijelenti magát. Csakhogy ezen természetes kijelentés már Isten kegyelmének ténye. (138. 1.) A bűnös ember most már szereti a bűnt és igazi lényegének ellene cselekszik, amely azonban továbbra is hallatja szavát azon erkölcsi parancsban: „neked kell." De az embor megteheti, hogy nem hallgat e szózatra, sőt tényleg gyűlöli is azt. Hiszen a bűnösnek ellent kell állania a kegyelemnek, de másrészt megélhet benne az a kívánság is: bárcsak máskép cselekedett volna. Ezen kívánság teszi aztán lehetővé, hogy az ember a megváltó kegyelem számára még megnyerhető. (139. 1.) És ez az előljáró kegyelem műve. Bár ezen kivánság nagyobb Istenellenességtől visszatarthat, a valóban jóra mégsem képesíthet bennünket; erre csak a megváltó kegyelem képes. Az előljáró kegyelem elvezeti akaratunkat azon fordulópontig, ahol aztán a megváltó kegyelem megtölti az uj tartalommal: az isten iránti szeretettel. Szóval a megváltó kegyelemnek csatlakozási pontját létrehozza az előljáró kegyelem, ennek kapcsoló pontja pedig a jóra irányuló hajlam, amely megint Isten teremtési kegyelmének (Schöpfungsgnade) műve. A megtérés után az ember képes Istent szeretni s önmagát gyűlölni. Az Istentől való függés szabaddá teszi a