Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

1 174 Dr. Daxer György. emberre gyakorolt hatása módját illeti, az nem kívülről alakítja át az embert, hanem az ember belső erőit hozza mozgásba erősíti és tökéletesíti. (361. 1.) A kegyelem nem hat mágikusan, ellenállhatatlanul, hanem úgy, hogy az ember előbb receptív vele szemben, majd elsajátítja s értékesíti. „Az első pillanatban, melyben az ember a lelket befogadja, kezdődik saját tevékenysége, működik ő maga a lélekben " Kübel szerint tehát a gratia praeveniens, operans s cooperans viszonya nem úgy értendő, hogy előbb a kegyelem hat, azután az ember befogadja, mire mindaketten együtthatnak, hanem úgy, hogy az új élet fokozatos haladás, melyben a két tényezőnek kezdettől fogva való együtthatása mind egységesebbé, bensőbbé ós erőteljesebbé lesz. (362. 1.) Kübel példája tehát szintén azt mutatja, hogy a biblicismus a synergismus vizein evez, mert hisz tanítása határozottan synergistikus. Nem csoda tehát, hogy el nem fogadja az egyházi dogmatikának azon tanát, hogy az ember megtéréséhez semmivel sem járulhat hozzá. Kübelen kívül még egy férfiúról akarunk itt a biblicismussal kapcsolatban szólani, aki nem egyoldalú híve ezen iránynak; de a biblicismus theologiájának egyik lényeges sajátsága. Ezen fórfiú Kähler Márton. Amit a hozzá közel álló Cremerről mondott, hogy „Bibeltheologe" (bibliai theologus) volt, ami több, mintha Bibelforschernek (bibliai kutató) vagy biblicistának neveznék [Aug. Hermann Cremer Gedenkblätter 1904. 32. 1.] — ugyanazt lehet ő róla is mondani. Épen azért nem lesz egészen helytelen eljárás, ha álláspontját ezen irány keretében adjuk elő. 3. Kähler Márton. (1835—.) Kähler Márton a mai positiv theologiának egyik kiváló, tán legtekintélyesebb rendszeres theologusa. Tholuck tanítványa, aki mestere emlékét gondosan ápolja. Osztja annak mély kedélyű vallásosságát ós bizonyos pártonfelüliségét, amely mérsékelt biblicismusával együtt bizonyos önállóságot és eredetiséget biztosít állásfoglalásának. Legfontosabb műve: „Die Wissenschaft der christlichen Lehre." 3. kiad. 1905, melyben az apologetikát, a dogmatikát ós az ethikát egységes szempontok alatt egy rendszerben feldolgozta. Ezen műve idevágó fejtegetései szolgálnak előadásunk alapjául. Csakhogy kár, hogy úgy e fejtegetések, mint maga az egész mű, nem ritkán nagyon nehezen érthetők, s e körülmény a szerző eredetisége mellett nyelve homályosságának s nehézkességének is a következménye. Ezt elismeri tanítványa, Hilbert G. lelkész is, mikor azt mondja, hogy theologiája nagyobb leterjedósének egyik akadálya nehézkes, a fogalmak kifejezésével küzkődő nyelve. (Theol. Litbl. 1908. óvf. 49. sz. 583. 1.)