Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)

Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál

A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 121 Iogia kebelében. Azután visszatérést jelentett az egyház hitéhez a supranaturalismus is, azonban hívei feleúton megálltak. Ez kitűnik kérdésünkben való állásfoglalásukból is, mely mindnyájuknál (Döderlein, Reinhard, Stäudlin, Knapp) a semipelagianismus vagy a synergismus volt. (Luthardt i. m. 556 skk. 1.) Azért a positiv theologiai irány mégis csak a megváltozott időnek, a vallásos ujraébredésnek köszönhet legtöbbet. Megint hangoztatták a multat és annak szükségét, hogy vele megint fel kell venni az összeköttetés elszakadt fonalát. Első sorban megint vissza akartak térni az egyház régi tanítóihoz, dogmatikusaihoz. Az uj időnek egyik élénk törekvése tehát azoknak felelevenítésére, az u. n. repristinációra irányult. A repristinálók csoportja azért a positiv theologiának egy jelentékeny része. Külön hely illeti azután a positiv theologián belül azon theologusokat, akik legnagyobb részt az erlangeni egyetem tanárai lóvén az u. n. erlangem iskolát alkotják. Ez iskola tagjai (valamint a repristinálók is) már határozott konfessionális lutheránus álláspontot képviselnek. Mellettük találkozunk azonban olyan theologusokkal is, akik a positiv keresztyén hitigazságokhoz való ragaszkodást a ref. egyház álláspontjához való hűséggel kapcsolják össze s emiatt a positiv theologia körén belül külön hely illeti a református konfessionális irányt is. Végül külön fejezetben tárgyaljuk, bár kérdésünkben elfoglalt állás-pontja nem kívánná, az u. n. modern positiv theologiát. Ε szerint tehát a positiv theologiának kérdésünkben elfoglalt álláspontját a következő csoportok szerint fogjuk ismertetni: szólunk a) a repristinálókról, b) a biblicismusról, c) az erlangeni iskoláról, és d) a ref. konfessionális irányról, míg a modernpositiv theologiáról a 6. fejezetben lesz szó. α) A repristinálók csoportja. Ide különösen a 19. század elején élő theologusok sorából lehet többet számítani, mint Hengstenberget, Rudelbachot és azután különösen azért is, mivel a repristináció elveit épen kérdésünkkel kapcsolatban kezdte hangoztatni, Sartorius K.-t. Az egyház hitéhez való visszafordulás a vallásos ujraébredéssel kapcsolatban ugyan már korábban kezdődött. Harms Klausz már a reformáció 300-ik évfordulóján (1817-ben) felrázta 95 tételevei a kedélyeket. Két évvel utóbb megjelent Schleiermacher híres értekezése a kiválasztásról, majd 1821-ben Bockshammer, Marlieineke és főleg Sartorius iratai, melyek kérdésünket tárgyalják. Az utóbbié egyúttal Schleiermacher említett értekezése ellen is irányult. Ebben az iratban Sartorius, mintegy programmszerüleg kifejezésre juttatja az uj irány törekvéseit, a luth. egyház tanának megvédését és