Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál
JOB Dr. Daxer György. 3. Schultz Herrmann. (1836-1903.)') Schultz még Ritsehl döntő fellépése előtt jelentékeny működést fejtett ki a theologiában. Munkája a gyakorlati theologia mellett az ó-szövetségre (itt kiadott egy 5 kiadásban megjelent bibliai theologiát) és főleg a rendszeres theologiára is kiterjedett. Ez utóbbi téren fejtette ki legnagyobb munkásságát, amely más kérdések mellett főleg Krisztus istensége ós az úrvacsora tana körül csoportosult. Később kiadta előadásainak vezérfonalait az apologetika, a dogmatika és az ethika tudományából. Már ez a rendszeres theologiai munkásság Schultzot benső közösségben mutatja kollegájával, Ritschllel, amelyet szívesen elismert azzal a sok indítással együtt, melyet neki köszönt. De mint Ritschl egyik legrégibb hive, nem tagadta meg önállóságát som, amely abban is nyilvánult, hogy munkáiban jobban kereste az egyház tanának kifejezéseihez való csatlakozást, mint Ritschl. Ebből az önállóságból érthető, hogy Schultz kérdésünkben sem mutatja azt a tartózkodást, mely Tet Ritschlnól észlelhetünk. Dogmatikai vezérfonalában („Grundriss der evang. Dogmatik" 2. kiad. 1892.) ott, ahol a szent léleknek az egyesre való hatásáról, az üdvrendről beszél, csak a keresztyén hittudat alaptényeit hangsúlyozza. A dogmatikának a megváltás elsajátítását, bár tisztán isten szent lelkének hatása az, szerinte is egyúttal ethikai folyamatnak is kell elismernie. (140. 1.) Isten miveli bennünk a bűnbánatot és a hitet, de mindakettőt ethikai folyamat alakjában. (146 1.) A szent lélek a bűnbánatot ós a hitet az isten igéjének erejével ébreszti. (147. 1.) De ezt úgy teszi, hogy az ember el is utasíthatja hatásait. Önmagától az ember sem a bűnbánathoz, sem a hithez el nem juthat, de azt megteheti, hogy az istent azoknak ébresztésében megakadályozza. (148.1.) Épen azért minősíthető a hitetlenségnek a szt. lélek hatásaival szemben elfoglalt álláspontja erkölcsi vétségnek. (149. 1.) Terjedelmesebben és egyúttal alaposabban, a dogmatikai közvetítéssel is kiegészítve fejti ki Schultz ezen gondolatokat vezérfonala első részében, ahol az isten, a világ, az ember és a bűn után a praedestinációról szól. Ε fejtegetések szerint isten üdvakarata minden embernek szól. (76. 1.) De azért nem eredményezi szüksógszerűleg minden ember üdvét. (77. 1.) Már most kétségen felül áll, hogy az emberre abból, ha üdvözül, nem háramlik semmi dicsőség, de nem kevésbé az is, hogy az üdv benne csak szabadsága útján valósul meg. Csak az a kérdés, vájjon az isten üdvhatározata ellenállhatatlan-e vagy sem. Bár a természetes ember mint ') L. Herzog-féle reálencykl. 3. kiad. 17. köt. 799. skk. (Vischer E)
