Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 7. évfolyam, 1909 (Budapest)
Daxer György dr.-tól: A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya az ujabb theologusoknál
A megváltottság és az egyéni felelősség tudatának viszonya. 97 ellentétek, lianem csak egy és ugyanazon processusnak különböző, (le szükségkép együvé tartozó oldalai." (147. 1.) Ez pedig csak ugy lehetséges, ha az isten mindenütt jelenvaló szellem és az ember az isteni kijelentés organuma (148. 1.). Evvel, hogy a kegyelem és a szabadság műveit azonosította, illetőleg egy processus különböző oldalaivá tette, Lang megpendített egy hangot, a melyet a liberális theologiában ismételve fogunk hallani. De nézetét bővebben ki nem fejtette Csak hangsúlyozza, hogy „nem kell az ember akarati szabadságának mozzanatát figyelmen kívül hagyni, mint Schleiermacher." És „az ember erkölcsi becse s egyszersmind boldogságának vagy boldogtalanságának fokozata — szerinte — attól függ, hogy a neki adott tehetségeket . . . miként használja fel." (152. 1.) Vagyis Lang annak ellenére, hogy az augustinismussal a pelagianismust is egyoldalúnak tartja, s elveti (148. 1.), mégis ez utóbbinak hódol és evvel is előre mutatja a liberális álláspontot, amely alapjában az ember erkölcsi fejlődésére, tehát cselekedeteire alapítja az üdvöt. 3. Biedermann A. Emánuel. (1819—1885). 1) Biedermann a liberális irány legjelesebb dogmatikusa és az ő „Christliche Dogmatik" 1869., 2. kiadás 1885. (sajnos, ez utóbbit nem használhattam) cím alatt megjelent dogmatikája kétség kívül a 19. század rendszeres theologiájának egyik legkitűnőbb terméke. Ezen műve is mutatja, hogy Strausstól indult ki, de azután Hegel befolyása alá került. Egy elvi, egy történeti és egy kritikai-spekulativ részben tárgyalja a dogmatikai anyagot. A második rész a szentírásnak és az egyháznak tanát fejti ki tisztán objektiv történeti alakban, de azután kritikának veti alá, melyben alig jut más eredményre, mint Strauss : vagyis kimutatja, hogy az egyházi tannak képzetekben való kifejezése tarthatatlan. Csakhogy itt meg nem állapodik, hanem Strauss puszta tagadásán túlmenve ezen, képzetek alakjában tarthatatlan keresztyén igazságot, fogalmi igazságára vezeti vissza. Ebben érvényesül nála Hegel befolyása. Ε kritikai spekulativ rósz alapján adjuk elő Biedermannak kérdésünkben elfoglalt álláspontját. Az ember természettől fogva bűnös, mert véges szellem. Mint ilyen két mozzanatnak egysége, azaz véges természeti lény, melynek életelve vagy lelke arra van hivatva, hogy valóságos személyes szellemmé legyen (740. §). Hanem azzá még csak fejlődnie kell. Kiindulva a természeti állapot és *) Herzog reálenc. 3. kiad. 3. köt. 203 -208. 1. (Stähelin) Bensovv i. m. 62. 1. igen röviden végez vele. Theol. Szaklap VII. évf. 7
