Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Márton Lajostól: M. Aur. Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. Aurelius Augustinus De doctrina christiana c. müve exegetikai munkásságának rövid áttekintésével

62 Marton Lajos. A homályosabb helyek gyakran a világosabbakból érthetők. A bizonytalan értelmű helyek az írásnak más helyei által biztosabban megvilágosíttatnak, mint a puszta ratio által. Szól a tropusokról, melyek a bibliában is nagy számmal fordulnak elő, némelyiknek a neve is, pl. allegória, aenigma, parabola. Ezeket a közönséges tanulatlan ember is használja, a nélkül, hogy tudná, vagy épen nevüket és szabályukat ismerné. Nem akar ezekből most leckét adni, hogy ars grammatica-t tanítani ne lássék, de egyiket-másikat megnevezi (metaphora, catachresis, irónia, antiphrasis) és használatukat világos példákkal illustrálja. Ismeretük nagyon fontos a szentírás kétes helyeinek megoldásához. Ha a szószerinti értelem lehetetlennek tűnik fel, keresni kell, nincs-e ott valami trópus, melynek felismerése után a hely világossá lesz. Ezzel végére jutottunk a mű ránk tartozó részének, mert a 3. könyv hátralevő része Tyconius reguláiról, (1. fentebb!) a 4. könyv pedig de proferendo szól. Az elmondottakból világos, hogy e mű nem isagogika a szó mai értelmében, hanem hermeneutika. Isagogikai részlet csak kettő van benne: egyik a kánonról, másik a fordításokról szól. Mindkettőt egész terjedelmében közöltem. De mint hermeneutika is bevezetós a szentírás megértéséhez és tárgyalásához, és pedig, mint a bencések kiadásának a III. tomushoz adott praefatiója találóan mondja, „veluti clavis atque ars est rectae interpretandi rationis, quam adhibuit Augustinus et post eum catholici commentatores". Érdemes tehát vele foglalkozni úgy önmagáért, mint hatásáért. Ha mint hermeneutikát vesszük vizsgálat alá, első tulajdonságaként tűnik fel gyakorlatiassága, mely szerint nem a tudomány, hanem az egyház érdekeinek, szükségleteinek kielégítésére törekszik. Ez látszik mindjárt abból is, hogy nem az eredeti szöveget teszi a megértés és interpretatio alapjává, mint a tudományos szempont kivánná, hanem a nyugoti egyházban (mert hisz ennek ír) közkézen forgott latin fordítást, melytől előbb fordul szükség esetén más latin fordításhoz, mint az eredeti nyelvű szöveghez. Ezzel azonban eleve lemond az egyes írók nyelvéből meríthető argumentumokról s a félreértést, tévedést (sokszor a fordítók hibájában osztozva) annál könnyebbé teszi. A hermeneutika célját egészen helyesen állapítja meg, mikor azt mondja, hogy a szentírók gondolatait akarjuk megtalálni s általuk az Istenét. Ennek megfelel első főszabálya, melyet Böhringer formalisnak nevez

1): az írást az írásból kell megérteni ós magyarázni. Aug. a bibliának egyszerű olvasásból való megismerése után a meg nem értett Die alte Kirche XI k. 246. és köv. 1.