Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)
Márton Lajostól: M. Aur. Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. Aurelius Augustinus De doctrina christiana c. müve exegetikai munkásságának rövid áttekintésével
Magnus Aurelius Cassiodorius Senator isagogikai gyűjteménye. 57 lansága véti el, vagy a hit regulájából, vagy a beszéd összefüggéséből igazítható ki, vagy ha egyik sem vezet javításra, nem lesz baj, akárhogy hangsúlyoz az olvasó. Itt a példára érdemes egy tekintetet vetni. A hit regulája parancsolja szerinte a Róm. 8,33.34-nek ilyen hangsúlyozását: Quis accusabit ad versus electos Dei? (Percontatio, melyre több felelet adható.) Deus, qui justificat? (Interrogatio, melyre itt csak nem felelet adható.) Ugyanígy interrogatiónak veendő, melyre a tagadó válasz magától értetődik, a 34. v. második fele is, mert azt hinni, hogy Isten vádolni, Kr. kárhoztatni fogja Isten választottait, hitellenes balgaság volna. Tényleg azonban úgy a text. rec., Vulg., Beza, Luther, mint Tischendorf, Nestle a kéttagú kérdés utolsó mondatait állítóknak veszik s nem vétkeznek a regula fidei ellen, mert mindkét mondatban, (Isten az, a ki megigazít, Kr. az, a ki stb.) mint feleletben, kérdésének ellentéte foglaltatik. Fentebb kétszer is láttuk, hogy a kétértelműség kiderítésére első sorban a hit szabályát hívta segítségül ós csak másodsorban a szövegbeli összefüggést, holott a sorrendnek épen megfordítottnak kellene lenni. Ez inkább dogmatikusra, mint hermeneutára vall. Néha a kétértelműség a szótagok hangjának kétes kiejtésében van, pl. ös = csont, ös = száj, arc, (139. zsolt. 15.) praedíco = kihirdet, praedico = előre megmond. (Gal. 5, 2 l.) Az előző nyelv megtekintése segít ilyenkor, néha ugyanazon szónak más alakban való előfordulása. (Gal. 5, 2, : praedico, sicut praedixi.) Meg kell vizsgálni a dictio-beli kétértelműségeket is, Pl. Quotidie morior, per vestram glóriám . . . (sc. juro.) 1. Kor. 15, 8 l. A görögben e nélkül is világos az esküforma. Általában a verba propria-ban előforduló kétértelműségek legtöbbször megoldhatók vagy a beszéd körülményeiből, vagy a fordítók összevetéséből, vagy a megelőző nyelv (itt is utolsó!) megtekintéséből. De az átvitt értelmű szavaknak kétértelműsége nem kis gondot és szorgalmat kiván. óvakodnunk kell attól, hogy a képes szólást (figurate dictum) betüszerint, proprio dictumkónt fogjuk fel, a mi érzéki felfogás volna. A betű megöl, a lélek megelevenít. A ki az átvitt értelmű kifejezéseket ennyire szószerint fogja fel, az még a verba propria-nál sem látja magát a dolgot, melyet jelölnek, csak a szavakat. Már pedig nyomorult szolgasága a léleknek „Signa pro rebus accipere" és a testi teremtményen fölül a lélek szemét az örök világosság felfogására felemelni nem tudni. Ilyen szolgaságban voltak a zsidók is, de ez az egy Isten tiszteletére szolgált s addig üdvös ós szükséges volt, míg el nem jött a Krisztusban a valóság. Ezáltal neveltettek s képesíttettek az üdvre, mely iránt az első gyülekezet, mint a Csel.-ből
