Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Jónás Jánostól: Az erkölcs alapja

284 Jónás János. haszna nélkül, sokszor pedig· világos kárára a maguk érdekét szolgálják. Az után mennyi millió ember nyüzsög körülöttünk, akire csak azért ruházzuk rá a homo sapiens díszes jelzőjót, mert természetrajzi szempontból ők is megütik a kétlábú tollatlan állat mértékét, milliónyi ember, akinek szemköre nem terjed messzebbre a falu tornyánál, a mindennapi élet nyomorúságánál, s akikkel bizony nagyon nehéz volna megértetni a haladás s a tökéletesedós eszméjét. Pedig tőlük telhetően ők is cselekszik a jót, kerülik a rosszat, lelkiismeretükben ők is alkalmazzák cselekedeteikre a helyesnek s a helytelennek mértékét, aminek alig volna értelme, ha bennünk a természet csak vakon, az ő tudatuk nélkül művelne a faj-nak haladását, tökéletesedését. De mi gondolkodó emberek is vájjon megtudjuk-e igazán találni életünk értelmét és értókét a fejlődés eszményében, amely csak mindig távolodó célt tűz küzködésünk elé, amelynek a jelen, az a lelkünk minden szálával összefonódott jelen, sohasem nyugvó pont, hanem csak örök, vég és cél nélkül való átalakulás? Lám, a fejlődésnek s a faj tökéletesedésének eszméjéből más erkölcsi tanítást is lehet ám ugyanannyi jogosultsággal levezetni, mint amilyent Spencer és más evolúcionisták vezettek le belőle. A fejlődóst s a faj tökéletesedését hangoztatja Nietzsche is, midőn az „Übermensch" eszméjét állítja elénk, midőn az életet teljesen kimeríteni akaró „blonde Bestie", a felfokozott ember szabadabb mozgása érdekében fel akarja forgatni hagyományos erkölcstanunk minden értékét, a legfőbb jónak mondja az erőszakosságot, a legnagyobb rossznak a részvétet s a könyörületet, amely meg akarná menteni az életre nem való és azért az életre nem is érdemes, a természet rendje szerint pusztulásnak szánt gyengébbet. Melyik tant kövessük, melyiket kerüljük ? Azt-e, amely a tökéletesedés szent nevében erőszakosságra, hatványozott önösségre buzdít bennünket és könyörtelen ellenségévé akar tenni a gyengébbnek, a gyámoltalannak; vagy azt-e, amely a haladást épen abban látja, hogy ama gyengébb és gyámoltalanabb is képessé válhatik a fejlődésre, és az egész emberiség tökéletesedésére törekedni tanít bennünket? A feleletet talán megadja az az érzet, amely legjobban felháborodik bennünk a Nietzsche prédikálta önösség ellen : a szeretet, a személyiségnek feltétlen tisztelete. Az elemző tudomány atómokra tudja bontani a világtesteket, energia-pontokra a hatalmas erőket, amelyek őket mozgatják. De semmiféle bomlasztó módszerrel vagy eszközzel nem tud hozzáférni a személyiséghez, amely a maga zárt egységét minden külső hatás ellen fenntartja, fenntartja legalább addig, amíg él. A vízcsepp ós az állati vagy növényi