Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Jónás Jánostól: Az erkölcs alapja

Az erkölcs alapja. 279 születettnek mondja és oly magas ideálját állítja elénk az erkölcsi élettartásnak, amelyet a milliónyi közönséges ember csakugyan nem ér és nem is igen érhet el. Viszont vigasztalásul azt a kilátást nyitja az okvetetlenül bűnös embernek, hogy bfinbánással és vezeklóssel elnyerheti bűneinek bocsánatát. A naiv hit évezredek óta megnyugvást talál a vallásban, és nekem bizonyára nincsen szándékomban, hogy θ naiv hitet hiú emberi okoskodással megingatni vagy megzavarni akarjam. De, amit minden vallásos meggyőződéstől, tovább magyarázatot nem kívánó és nem is igen tűrő hittől függetlenül állítok, vagy helyesebben, nem is én állítok, hanem állít ós hangoztat minden szabadabban gondolkodó kor, állít és hangoztat különösen a mi korunk: a tudománynak az a joga, amely kötelesség is egyszersmind, hogy erkölcsi életünk tónyál[adókát megvizsgálja és jó meg rossz cselekedeteinket kifogástalan módszerrel valamely oly ható tényezőre vezesse vissza, amely nem az égből, hanem a földről való, és amely nem az eszményített, hanem a közönséges embert, az első sorban anyagiakkal küzködő ós vergődő embert veszi tekintetbe. Joga és kötelessége a tudománynak, hogy az erkölcsi élet tényálladókát, a jónak s a rossznak mivoltát, okait és céljait kutatásának szokott eszközeivel fürkéssze, annál inkább, mert a haladó tapasztalat, az erkölcsi magatartás megismerése különböző korokban ós különböző népeknél arról győzőtt meg bennünket, hogy a jónak s a rossznak tartalma és ismérve kor ós nép szerint csak olyan változó mint a szépnek s a rútnak, sok tekintetben még az igaznak s a hamisnak is tartalma, fogalma. Tudunk halhatatlan nevű emberekről, Sokratesről, Buddháról, Konfuciusról, akik ámbár más vallást követtek mint a miénk, az erkölcsi magatartás oly mintakópét állították elénk, amely millióknak szolgált és szolgál eszményül. Tudunk népeket, amelyek a vérbosszú követelésében a legjobb, a legnemesebb, a legszentebb kötelességnek tartják az emberölést, holott az nekünk a legnagyobb bűn; azaz nekünk is csak bizonyos alakjában bűn, de a haza védelmére viselt háborúban kötelesség, sőt még a ma már nevetséges párbajban is tűrhető, megengedhető, ha talán nem is épen dicső dolog. A tulajdon szentsége, amelyet már nem is ingadozó erkölcsi felfogás, hanem paragrafusokba foglalt szigorú törvény véd, hányféle változatot mutat a különböző korokban, a különböző népeknél, amelyek mind, mind, nem kevesebb jogosultsággal mint mi, a maguk felfogását tartották egyedül helyesnek, egyedül erkölcsösnek. Avagy az emberi élet egyik legfontosabb ágára, a férfinak s a nőnek egymáshoz való viszonyára nézve találunk-e egy-