Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Jónás Jánostól: Az erkölcs alapja

278 Jónás János. A szülői házban csecsemő korunktól fogva, attól az időtől fogva, amikor öntudatunk, itólő képességünk még fel sem ébredt, nemcsak cselekvésre, akarásra, hanem a cselekedet és az akarat megítélésére, a rossznak kerülésére s a jónak követésére nevelnek bennünket. Már itt elég sűrűn kerül összekoccanásba természetes ösztönünk a szülők parancsoló vagy tiltó szavával, amelynek alapját és indítékát felismerni még nem tudjuk. Fokozatosan még sokkal sűrűbbé és bántóbbá válik az összekoccanás erősbödő akaratunk és a szabadnak s a nem-szabadnak, a helyesnek s a helytelenek, az illőnek s az illetlennek, egyszóval a jónak s a rossznak Íratlan kódexe között, midőn lassanként magunk is belenövünk az életbe, gondolkodni kezdünk saját életünknek és általában a létnek célján ós értelmén, a világnak kábító forgásán, a melybe kisebb vagy nagyobb keréknek ezernyi érdekkel magunk is bele vagyunk állítva. A család és a társas élet, a politika és mindennél inkább a kenyérkereset száz meg száz új paranccsal és tilalommal áll elénk, amelynek átvesztőjében nem szolgál többé vezetőnkül a szülő s a tanító keze és tekintélye, nem még az öröklött ós megszokott vallás sem, amelynek tételei vagy egyáltalában nem illenek a bennünket környező változott és folytonosan változó viszonyokra, vagy csak nagyon is általános irányítást akarnak adni magunktartásának. Elmélkedni kezdünk a jó s a rossz fölött. Autonóm és nagykorú akaratunk önönmagunk Ítéletét, megismerését törekszik megtenni cselekedeteink bírájának. De az ítélet homályos, a megismerés zavaros. Elhomályosítja és megzavarja különösen annak tapasztalása, hogy más emberek máskép ítélnek mint mi, más mértéket alkalmaznak mint mi. Meghibban erkölcsi életünk egyensúlya; meghibbantja különösen annak észlelése, hogy azok sem őszinték, nem következetesek minden cselekedetükben, azok sem ütik meg mindenben a mi erkölcsi mértékünket, akiket tekintélyül, mintául állítottunk elénk, akik az életben boldogulnak, sikereket ós tiszteletet aratnak, a közélet egyik vagy másik ágában vezető szerepet játszanak. Kétkedni kezdünk saját erkölcsi elveink helyességében, vagy pedig szívósan ragaszkodva meggyőződéseinkhez, szentül tartott eszményeinkhez, hányszor de hányszor fájóan érezzük, hogy akaratunk nem elég erős követésükre. Eme kínos tétovázásban, eme lelkiismeretünket furdaló nyugtalanságban vájjon kihez és mihez forduljunk? Vájjon honnan vegyük a jónak s a rossznak biztos és határozott ismérveit, honnan az erőt a jónak követésére s a rossznak kerülésére ? A vallás, amelyben neveltettünk, az embert bűnben