Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Kováts J. István dr.-tól: A Nirvána

262 Dr. K.ováts J. István. csak később történik. Buddha is beszél a brahmanizmus isteneiről. Ha nem is juttat nékik istenekhez illő szerepet, fölsőbb lények módjára beszél róluk. Megszólításait is így kezdi igen sokszor: „Brahmánok!" s a brahmanokról beszél prédikációiban. A brahmanizmus szerint az emberek az őslény: a Brahma önkifolyásai (emanációi) s hosszas, évszázadokon, sőt évezredeken át tartó tisztulási folyamat után ismét a Bráhmába kell visszatérniük. A lélek egyénivé válása folytán szükségképpen beszennyeződik. Ezért előbb lefelé menő, majd — a megtérés után — fölfelé haladó újjászületési folyamaton megy keresztül, míg újra vissza nem jut Bráhmába. A lélek erényes vagy bűnös volta ezt a tisztulási folyamatot hol sietteti, hol késlelteti. A Bráhmába való „visszaömlés" folytán megszakad az újjászületések láncolata. A Bráhmába olvadó lény megszabadul a földi élet nyomorúságaitól, az újjászületések kínjaitól. Ámde a Bráhmába csak az a lélek jut vissza, ki az érzéki világgal minden kapcsolatot megszakít. Ezt az ember nem érheti el egyszerre. Bizonyos fokozatokon megy át, míg erre a legmagasabbra ér. Az első fok a remete élet; a második a rendszeres önkínzás számtalan faja; a harmadik, a legmagasabb fok: a még élve, testben lakozva Bráhmába merülés! Ez akkor következik be, mikor a hívő az önkínzás különböző nemei által már teljes uralmat nyer teste fölött, elnyom magában minden indulatot, minden érzelmet, minden gondolatot és Bráhma szemlélésébe merül teljesen. Ilyeténképpen a Bráhmába merülés nem egyéb, mint az öntudat teljes elnyomása, a gondolkozás teljes megszűnése, vagyis öntudatnélküli, halálszerű élet. íme, a Bráhmába való merülés képében előttünk áll a buddhizmus nirvánája. A végső cél, a végeredmény ugyanaz, csak a hozzájuk vezető útak: a váltság útjai s az elnevezések különbözők. Az egyik különbség az, hogy a brahmanizmusban a lefelé és fölfelé menő fokozatokon szükségképpen mindenkinek át kell mennie, legföljebb gyorsítás vagy lassítás van e folyamatban, míg a buddhizmusban nincs ilyen sorrend: az emberek előbbi életüknek jó avagy gonosz volta szerint hol kedvezőbb, hol kedvezőtlenebb körülmények közt születnek újra. A másik és még fontosabb különbség az, hogy Buddha az önkínzások: a testi vezeklés helyébe az erkölcsit teszi. Különösen a buddhizmust közvetlenül megelőző brahmanizmust jellemezte a testi vezeklés túlhajtása. Ezek ellen az önkínzási gyakorlatok ellen már Kapila is síkraszállt. Már jóval a buddhizmus előtt hirdette, hogy az ember csak a tudás és az erények által szabadíthatja meg magát. Buddha