Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Mayer Endrétől: A rómaiakhoz irt levél

A rómaiakhoz irt levél. 209 hogy azt teljesítse is, ahhoz ereje nem volt. Ε szerint két elv volt benne: az egyik a belső ember szerint való, az ész törvénye, a mely teljesen egyező Isten akaratával s törvényével és a jót akarja; a másik pedig a bűn elve, mely a test tagjaiban van, az ész törvénye ellen harcol és a bűn foglyává teszi az embert. Ennek folytán az ember meghasonlik önmagával, nyomorult ós sajnálatra méltó lény, aki tehetetlenül vergődik a bűn rabságában. Azonban csak addig, mig Krisztushoz nem fordul s hit által meg nem igazul, mert Krisztus az, a ki képes is és akar is minden hivőt ebből a kétségbeejtő helyzetéből megszabadítani. ό) A megváltott ember függése a lélektől (8 fej). Az előző fejezet a meg nem váltott embernek nyomorúságos helyzetét s meghasonlását rajzolja meg igen élőnk színekkel, a melyet a bűn uralma az ember felett idéz elő s melyet csak a Jézus Krisztushoz való csatlakozás szüntet meg, mert az élet lelkének törvénye megszabadítja őt a bűn és halál törvényétől (8, 2). A mire ugyanis a törvény képtelennek bizonyult, mert a testiség által akarta előírásait érvényesíteni, azt az Isten a maga fiának a bűnös test hasonlatosságában való küldése által érte el, a mennyiben elitélte a bűnt s lehetővé tette a szent léleknek bennünk való működését s ez által uj lélekszerinti életet s üdvösséget (3—9). A hit által megigazult emberben ugyanis az Isten lelke lakik s mint uralkodó elv kötelességévé teszi, hogy szakítva a testiséggel s a testnek Istennel szemben ellenséges gondolataival, Istennek tetsző életet éljen a lélekben, a Krisztusban legyen, mert csak az a kiben a Krisztus él, lehet bizonyos a felől, hogy a Krisztust feltámasztó Isten őt is felfogja támasztani (6—11). A kiket Krisztusnak szelleme éltet, a kik tehát nem a test, hanem a szellem szerint élnek, azok Isten gyermekeivé lesznek, szabadok, mert a szeretet viszonyába lépvén, a szabadság lelkét vették s nem kell fólniök és Öröklő társai Jézusnak az üdvjavakban, melyeket az ur igért az őt félőknek (12—17). Oly becsesek ezen üdvjavak, hogy a ker. embernek e földi életben érdemes érettök szenvednie is. Ez idő szerint még nem valósulnak ugyan meg, de biztosak vagyunk jövő megvalósulásuk felől, mert nemcsak az emberiség, hanem az egész teremtett világ is sóhajtozik a teljes megújulás, a palingenesia után. Az a megújulás, palingenesia új viszonyokat s állapotodat >^g teremteni az emberiség megváltásának megfelelően; addig azonban a Krisztus követőinek ki kell tartaniok a reménységben (18—25). Theol. Siaklap VI. éyf. 14