Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)
Mayer Endrétől: A rómaiakhoz irt levél
208 Mayer Endre. tésében folyton hivatkozott a törvényre s a szükség szerint megemlítette, hol egyik, hol másik jellemző tulajdonságát s hatását. Azonban egészében s kivált a megváltott emberre való vonatkozásában még eddig nem tárgyalta. Ezt a fejezetet szentelte tehát ennek a vonatkozásnak közelebbi megvilágítására. S minthogy törvény és bűn nemcsak együtt járó fogalmak, hanem a törvénynek sajátos rendkívüli hatása volt a bűnnek elterjedésére, ez okból ezt is felveszi fejtegetésébe s nevezetes kijelentéseket tesz. Azzal kezdi a törvényről szóló taglalását, hogy a törvénynek csak addig van joghatálya, a míg az illető, a kire vonatkozik, életben van. A házasságban élő nő is csak addig tartozik hűséggel férjének, amig él ; halála után szabad s férjhez mehet a nélkül, hogy ezért házasságtörőnek mondhatnák, holott ha azt férje életében tenné, házasságtörést követne el. Amint az ember Krisztushoz csatlakozik, meghal a törvényre nézve; azaz megszűnik engedelmeskedni a törvény előírásainak, a melyek által a bűn uralkodó hatalommá lett testének tagjaiban és egy uj elvnek kell engedelmeskednie : szolgál a szellem újságában és nem a betű óságában. Miért nem kell a törvénynek engedelmeskedni? Talán bűn a törvény? Nem bűn, hanem általa van a bűnismeret. S hogy a törvénynek ezen kárhozatos munkáját bemutathassa, saját példájára hivatkozik. Egy parancsolatot idéz az ó-szövetségből: „ne kívánj". Ez a parancsolat a maga tiltó rendelkezésével alkalmat szolgáltat arra, hogy felköltse a vágyakat, holott jszek élettelenek, holtak maradtak volna a tilalom nélkül. Ο benne hasonlóan működött a törvény tilalma: élővé tette benne a bűnt, ő pedig meghalt; minélfogva az élet szolgálatára adott törvény halált hozóvá lett," annak dacára, hogy a törvény szent, a parancsolat is szent, igazságos és jó. Ennek a sajátszerű állapotnak a magyarázata s oka nem az, hogy a törvény, a mely eredeténél s lényegénél fogva jó, halált okoz, hanem az, hogy a bűn a jót is a bűnösség javára használta fel s ilyképen hatalmát kivétel nélkül az egész emberiség felett kiterjeszthette. Tehette pedig ezt annálfogva, mivel a törvény szellemi eredetű, az ember pedig, a kinek a törvény adatott, már teljesen a bűn hatalma alatt állott s testből való lény. Ellentét van a törvény és az ember teste között; minélfogva Pál is nem azt tette a mi jó, hanem a mit gyűlölt, ugy hogy elvileg helyeselte a törvény parancsolatait, gyakorlatilag azonban az ellenkezőjét tette. Annyira hatalmába kerítette a bűn, hogy a mit cselekedett, tulajdonképen nem is ő cselekedte, hanem a benne lakozó bűn; ő látta ugyan a jót, a melyet tennie kellett, de