Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 6. évfolyam, 1908 (Pozsony)

Erdős József dr.-tól: Az újszövetségi kánon és az őskeresztyén irodalom

Az újszövetségi kánon és az 05ΐίεΓείεΙ)τέη irodalom. 13 ban Evangelium Nicodemi jelzéssel cserélték föl ós külön előszóval látták el. Ez az eredetileg görög nyelvű apokryph irat több rendbeli latin ós kopt fordításban szállott reánk és a mi négy kánoni evangéliomunk tartalmának ismeretéről s — habár sajátságos szabadossággal való — használatáról kezeskedik. Erre a Pilatus Acta-ra szintén útal Justinus az ő 138-ban kelt első apologiajában, c. 48: "Ou τε ταΰτα [Χριστοί,·] εποίησεν

, εκ των επί Ποντίου Πιλάτου γενομένων "οίκτων μα&ειν δύνασθε, item cf. cc. 35., 38., a mely apokryph bizonyság bár nem szentírás, mégis az evangóliomok apostoli korból való eredete mellett nagy sulylyal esik a mérlegbe. Hogy Justinus a Pál apostol összes leveleit is alaposan ösmerte és használta, azt számos kifejezéssel és vonatkozással igazolhatjuk. Utalunk egyebek közt a római levélben olvasható ószövetségi tételeknek keresztyéni értelemben való felfogására és kapcsolatára, v. ö. R. 3 n_

1

7 és Diai. 27; m

!

e és D. 42; 14 „ és Apol. I. 52; az 1 ig-ra emlékeztető δνναμις θεηΰ ο λόγος αντον Apol. I. 14 és 2 15-ben visszhangzó εν συνειδησεσιν εχΟραΊς ταύτα υνειδίζοντας άλληλοις απερ ερ}άζονται Diai. 93 kifejezésekre. Ilyenek továbbá a többi páli levélből merített τ« παλαιά της κακής ζύμης 'έργα 1. Kor. 5 7 8 Diai. 14, a σχίσματα και αιρέσεις 1. Kor. 11 18 1

9 Diai. 35, a σοφία ανθρώπεια és δύναμις δεον 1. Kor. 2 5 Apol. I. 60, az αν&ρω/ιος της ανομίας és της αποστασίας 2. Thess. 2 3 7 Diai. 32. 110., a δίκας τίνειν δια πυρός αιωνίου 2. Thess. 1 8 9 Apol. I. 17, a πρωτότοκος πάσης κτίσεως Kol. 1 1β 1

7 Diai. 85. 96., a τά της πλάνης πνεύματα και δαιμόνια 1. Tim. 4 t Diai. 7 ŐS η χρηστότης και ή φιλανθρωπία τοϋ όεοΰ Tit. 3 4 Diai. 34. Összehasonlítható még Gal. 3

10 1

3 Diai. 95. 96., Kol. 2 n 1

2 Diai. 41. 43., Fii. 2 7 8 Diai. 138. A Zsid. levél szerint 7 ,_

3 nála is Krisztus ó κατά την τάξιν Μελχισεδεκ βασιλεύς 2αλήμ και αιώνιος 'ιερεύς υψίστου Diai. 113 és άπόσιολος meg άγγελος. Α χί'ενδοπροφηται, ιρειδοδιδάσ·/.αλοι (Diai. 82) 2. Pét. 2 ,-et, a világegyetemnek tűz által való megsemmisüléséről szóló jelzés (Apol. II. 7) a 2. Pót. 3 G_

8-ban olvasható előadást juttatja eszünkbe. Csak mellesleg érintem meg, hogy Justinus a kánoni és apokryph iratokon kívül még sürjen idéz az ókori görög auctorokból, így mintegy negyven ízben Platón, párszor Xenophon és Euripides, hat ízben Homeros műveiből, a mi a görög remekírók ösmeróséről tanúskodik. Irodalom. Winer, Just. Mart. evang. canon. usum fuisse ostenditur. Lips. 1819. Semisch, Justin der Märtyrer. Breslau 1840. Jo. Κ. Th. de Otto, Corpus Apoll. Christ, ed. III. Jen. 1876. Ugyanő Justinus der Apologet, az Ersch és Gruber-féle Allgem. Encyklopädieben 2. Sect. Thl. XXX. 1863. M. v. Engelhardt, das Christentum Justinus des Märtyrers. Erlangen 1878. Massebieau, a Revue Chrétienne 1878. évf.-ban No. 3. Erdős József. Prot. Szemle 1901. évf. 282-294. 11.