Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Könyvismertetés

172 Könyvismertetés. emelkedik és csupa 3— 3 versből álló, nvjal kezdődő szakokat kapunk. 3, 3. C'np miért volna „felségnek

2 is fordítható, mikor erre megvan a külön r^y kitétel, amely szintén magában állhat mint istennév ? — A 9. v.-nek ezen három, bizonyára korrumpált szavát: ίβχ maa iiiyse* R, igy fordítja: „Szavad lesújt, miként Átok nyila". Ez kétségkívül jól illenék a vers 1. és 3. sora közé, de nem ezt mondja a szöveg. És ha naa „nyil' lehetne, akkor inkább Nowacknak a LXX. négy kézirata alapján ajánlott azt a korrektúráját fogadnám el, amelyet most Kittel is felvett bib liájába: Wf?* maa rijjaa' — megtöltőd puzdrádat nyilakkal. De legjobb lesz itt is szerényen beismerni, hogy ezt a százféloképen magyarázott s javított helyet nem értjük. — A 13. v. kezdete nem kérdés. A 16. v.-ben a próféta nem helyezi magát népével olyan ellentétbe, aminőt R. fordítása konstatál, mintha neki „joga" volna (az eredetiben csak: itpx = hogy — várjam) nyugton várni a kinok napját, mert az csak a népre száll. „Ezékiel próféciája" a viszonylag legnagyobb gondot igényli a magyarázó részéről, az irat alaki és tartalmi sajátságai miatt. És a szerző, amennyire az 36 oldalas tanulmányban lehetséges, ki is terjeszkedett minden főkérdésre. Bevezetésül az exulánsok és otthon maradtak hangulatát rajzolja, röviden és találóan. Csak annak az okát is meg kellett volna említeni, hogy miért foglalt el a zsidó nép „a földi jólét megítélésében ősidőktől kezdve ellenséges állást a kereszt.yénséggel szemben"; ős a fogsági próféták feladatát sem határoznám meg olyan félreérthető módon, hogy ne engedjék, „a hazafiság szent tüzét behamvadni.'

1 A „hazafiak" épp abban az időben nem a próféták pártján voltak. A könyv általános méltatásában helyesen okolja meg a mai ízlést sértő 16. s. 23. ffnek visszatetsző képeit s hasonlatait; a 8. fejezetet azonban csak tévedésből vehette ide. A theophania csodálatos alakjainak megértetőse végett, mint illik, a babiloni emberfejü szárnyas oroszlánokról is szól, de a kherub szót még ma sem mondhatjuk „eredetileg assyr vagy khald" szónak, olyat az ékiratokon még nem találtak (1. A. Jeremias, das Α. Τ. im Lichte des alten Or. 1904. 116. old. és Keilinschriften u. das A. T.

2" 529 sk. old.). Lenormant olvasta egyszer valamely feliraton a kirubu szót, amely azóta szótárakban, tárgyi lexikonokban és kommentárokban folyton kisért; pedig az az olvasás téves volfc (1. Roscher, Lexikon der gr. u. röm. Mytb. III. 256. old.). Ézékiel prófétai feladatának rajzában feltűnt a szerzőnek az az állítása, hogy a próféta ,a népnek, amelyre a boldog jövő vár, szinte szenvedőleges szerepet juttat" és hogy ezért „nem követel önkéntes, szándékos átváltozást; a fásultság, közönyösség bűnéből való kibontakozást nem sürgeti". Ez így nem állhat meg 18. 33. 16. 23. 6. 9. 14, u skk. miatt. A látomásokban való prófétálás magyarázatául jó lett volna utalni Ezékiel élénk képzelőtehetségére, arra a beteges testi állapotra is, amellyel Isten öt,