Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Könyvismertetés

173 Könyvismertetés. legalább időről-időre, sújtotta. Bizonyos, hogy ő viziőit kiszínezte, de hogy azokat „csinálta" volna (1. 78. lapon: „modorosságát, visio-csinálási tulajdonságait"), azt a prófécia lényegének helyes felfogása mellett nem lehet állítani. A 40.—48. ff. tárgyalásában, amelyeket külömben , a hazájába visszatérendő zsidóság számára írott végrendeletnek" tart, a szerző kiterjeszkedik a könyv, a deuteronomiuni és a papi kódex viszonyára, amelyet csak egész általánosságban a Wellhausen-séma szerint állapít meg. De mellette az ismeretes érvek közül csak a leggyengébbet hozza fel, hogy t. i. Ezékiel, a pap, nem mert volna a papi kódexen változtatni, „ha a mózesi törvényhozás tekintélye csakugyan létezett volna." Ámde a deuter. is már Mózes nevében szólt, azt Ezék. ismerte és mégis: a lévitákat „s az áldozatokat és ünnepeket illetőleg nagy különbség van közöttük!" Azt is nagyon vitásnak kell tartanom, hogy I. Kir. 1. idejében „a nemzeti cultus nem létezett!" A próféta beszédei közül, „mindenesetre a reá nézve legkedvezőbb választással", a 37. fejezetet mutatja be, még pedig ennek prózai szövegét négyes jambusokban. De nem csak ezért tartom ezt az 5 oldalt R. könyve legszebb részének. Igaz, hogy a mérték kedveért itt is van elég hozzátoldott sző; de egészben véve finoman simul oda ez a költemény az eredeti szöveghez, úgyhogy kevés az észrevételem. Az 1. v. szerint Jahve lelke, nem „Jahve" vitte ki a prófétát. És a csont (2. v.) egészen hsíj) „aszott" volt. A 13. és 14. v.-ben az eredeti szerint nem: „hidd és valld, hogy én vagyok Jahve", hanem e felszólításnál több: ez a következménye lesz annak, amit Jahve 11.—14. szerint a néppel tesz. A 16. v.-ben a prófétának ezt kell a két fára írnia: Júdáő s Izraelnek vele szövetséges fiaié; Józsefé (Efraim fája) s Izraelnek hozzá kötött egész háza. — És e két fát nem addig kell a prófétának kezében tartania, „a mig" ír, hanem azután, hogy a hallgatók már az irást is lássák, tehát (20. v.): „s a fákat, melyekre írsz." A 24. v.-ben a^a több mint „fejők"; s a 25: v.-ben a fordítás megcsonkítja az Ígéretet az utolsó hangsúlyos o'v.irt szó elhagyásával. Az 1—14. elbeszélt viziő végül, ha nem hirdeti is a holtak feltámadását, mindenesetre többet jelent mint csak a zsidóság leendő felkerekedósét és hazamenetelét, maga a próféta is többnek magyarázta (15—28.). ,,Sámson" alakjával foglalkozik az 5. tanulmány, mely bevezetésül a Birák könyvéről s a birákról általában s röviden tájékoztat, majd a 13.—16. fejezetek fordítását adja, ez után a Sámsonról való eltérő nézeteket tárgyalja, végül az elbeszélést részletesen magyarázza; ez utóbbi szakaszban foglalkozik a filiszteusok történetével s a nazireátussal. A hajnyirás nazireusi tilalmában alig fordultak a zsidók „bizonyos emberi hiúságok és hiábavalóságok ellen", vagy ennek a szándéknak csak igen alárendelt szerepe lehetett abban. A faragatlan oltárkő, a használatlan áldozati állatok sat. másfelé mutatnak, a haj sértet-