Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Payr Sándor: A pietismus paedagogikája
48 Paye r Sándor. firmációi oktatást, mely a reformáció korában megvolt, de csakhamar feledésbe ment, Spener ujitja fel ismét. Luther a maga reális gondolkodásával és széles látókörével a reáltárgyak nagy becsét is megértette. Önérzetesen mondja: „Mi a creaturákat alaposabban vizsgáljuk,mint egykor a pápistaság; a legkisebb virágban is Isten dicső műveire és csodáira ismerünk" (Schmidt, Gesch. d. Paed. 1883. III. 38.1.) Épen a pietisták voltak, akik, mint Comenius, a reáltárgyakat ismét bevitték az iskolákba. A tanító személyiségére vonatkozólag is a pietismus Lutherrel azt kívánja, hogy elsőben maga legyen újjászületett és megtért keresztyén, igazi hivatásérzet és emberszeretet vigye e pályára, ne legyen béres, fizetett szolga, hanem Isten dicsőségét és felebarátainak üdvét tekintse. Luther azt akarná, hogy senkit se válasszanak lelkészi hivatalra, a ki elöbh tanító nem volt (Schmidt, i. h. 34. 1.). Francke pedig egyenesen a praeceptorum seminariumban nevelte és tanítókúl használta a theologusokat. Még több párhuzamot is vonhatnánk, de bevezetésül elég ennyi. Ime azt a fonalat, melyen a reformátorok paedagogiai munkájokat megkezdték, de amelyet utódaik elejtettek, valami új, a reformáció koráéhoz hasonló buzgalommal a pietismus yette fel ismét. A pietismus nemcsak az egyház, hanem a nevelés történetében is korszakot jelez. A vallásos hitbuzgóság által szült és fényes eredményekkel koronázott komoly törekvés volt a keresztyén gyakorlati életnek és különösen a nevelésnek a reformátorok által hirdetett evangeliomi elvek szerint való megjavítására. Alapitói és főképviselői az eredeti, régi józan pietismusnak Spener és Francke. Spener, a theologus, „Pia desideria" művével az alaprajz készítője. Kegyes óhajtásait azután a nagy építőmester, az erős hitű, szerencsés kezű Francke valósította meg páratlan szervező és igazgató tehetségével s évszázadokat átélt alkotásaival. Működésük körét tekintve Spener csak a szerény „katecheta" nevet igényli a nevelés történetében, de Francket már méltán tiszteljük a „nagy paedagogus" nevével. Lesznek tanítványaik is, méltók és méltatlanok. Ez utóbbiak képviselik a későbbi túlzó, félszeg pietismust. Őket csak röviden fogjuk alább jellemezni. Mielőtt a pietismus nevelési rendszerét tárgyalnám, lássuk röviden neveléstörténeti szempontból a két alapvető férfiúnak fejlődése történetét, kutatva, hogy miként lettek paedagogusokká, mily nevelési rendszerek voltak reájuk is hatással s elméleti és gyakorlati uton mely müvekkel és alkotásokkal szolgálták a nevelés ügyét?
