Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Lapszemle

Lapszemle. 321 olvasta, bizonyára nagy várakozással néz a többi, legközelebbre jelzett (Aenon s Salin- meg Sycharről szóló) cikkek elé. Hasonlóképen János evangeliomával foglalkoznak Gleiss, hamburgi tnnitó(nő ?) cikkei, melyekbó'l a 6. füzet az elsö't közli. Azon feltűnő tényből indul ki, hogy Jülicher új testamentomi bevezetésének legújabb (5. stb.) kiadásában néhány sorban azon állítással siklik el az evangeliomnak a legrégibb keresztyén irodalomban található nyomai felett, hogy ilyenek alig léteznek. Ennek épen ellenkezőjét kívánja a szerző kimutatni és ezen okból kezd ezen első közleményében nagyon behatóan foglalkozni az ú. n. Didachéval. Ennek keletkezésére vonatkozólag egy saját, a legújabb kutatásokra alapított felfogással lép fel. Eszerint a Didache (valamint a vele érintkező Barnabas-féle levél és Hermas „Pásztora" is) egy eredetileg zsidó-keresztyén „a két útról" szóló iratot dolgozott fel önállóan körülbelül 80 és 100 közt. Igy tehát annak a János evangeliomára vonatkozó párhuzamos helyei becses történeti értékkel bírnak. Ezután áttér a szerző ezen helyek feltüntetésére, melynek folytatását majd csak a következő füzetek fogják hozni. Igen érdekes Riggenbach baseli tanár cikke, melyben János ev. 1, 29. 1. Peter 2, 24 és Zsid. 9, 28-ból kapcsolatban az ó testamentommal, főleg Ezsajás 53,-mal kimutatja, hogy az ó és az új testamentom egyaránt beszélnek a bűnök büntetésének az isten szolgájának és Jézusnak halála által való helyettes elviseléséről. Az új testamentom egy helyén (Mt. 8, 28 skk. és a párhuzamos helyeken) Stocks lelkész a sidei Marcellus orvos által leírt kynanthropia betegségének esetét látja, melyben a beteg farkasvagy kutyának hiszi magát és úgy viselkedik, meg nagy előszeretettel sírok közelében tartózkodik stb. Wohlenberg altonai lelkész Márk evangeliomának egy rég elfeledett kommentárjának emlékét eleveníti fel. A mű szerzőjének később Hieronymust tartották. Wohlenberg kimutatja, hogy a kommentár írója 400 és 849 közt élt és talán a 7. században élt Hadrian volt, aki előbb egy nápolyi kolostor apátja, majd később tarsusi Theodorrai együtt az angolszászok tanítója lett. A szerző cikkében természetesen behatóan foglalkozik a nevezett mű tartalmával és így jut el kockázott véleményéhez a könyv írójára vonatkozólag. Zahn iskolájára vall, hogy a szerző az exegesis ókori irodalmának ezen elfelejtett termékét az elfelejtettség homályából előhozni és értékében méltatni s a szentírás magyarázása számára esetleg gyümölcsöztetni nem resteli. Még egy cikkről kell megemlékezni, amely az új szövetség exegesisére vonatkozik. Ez Herold lelkész dolgozata a 19. század új testamentomi theologiájának történetéről. A munka kiindul Seebergnek a 19. század egyháztörténetéről írt ismert könyvéből és láthatólag ennek és Seeberg más munkáinak befolyása alatt tárgyalja a 19. század prot. theologusainak munkásságát az új Theol. Szaklap, V. évf 21