Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Raffay Sándor: Róma decretuma

318 Raffay Sándor. tudománnyal, csak abban az esetben, ha átalakul valami dogma nélküli keresztyénséggé, azaz tág ós szabadelvű protestantizmussá. Ugyanezen hónapnak és évnek következő csütörtöki napján mindezekről tüzetes jelentés tétetvén szent atyánknak, X. Pius pápának, ő szentsége jóváhagyta ós megerősítette a főmagasságú atyák határozatát ós elrendelte, hogy a fentebb említett tételeket, összesen és egyenként, kárhoztatottaknak ós elvetetteknek tekintse mindenki. * Az egyháznak, értvén ezen most természetesen kizáró­lag a róm. kath. vallásos közösséget, a mint azt a pápa egy­háza maga számára igényli, a felvilágosodás, a tudomány munkája sohasem tetszett. De nem is tetszhetett. Akinek örök időkre megállapított tételei vannak, a melyeknek át­alakítása és javítása eleve ki van zárva, annak szükségszerű­leg minden tudós munkálkodás ellenségévé kell lennie. Természetesen első sorban a természettudományoknak, a melyek a végső okot és erőket kutatják, azután a theolo­giai tudományoknak, a melyek a vallás természetes alapjait akarják felderíteni s a kortörténeti viszonyoknak is kiváló szerepet juttatnak a kijelentés felfogásában. A római egyház azt hiszi és azt vitatja, hogy „minden időkre ós az egész emberiségre alkalmazható tanrendszert tanít," a miből folyik, hogy annak megbolygatása lehetetlenség. Pedig ez az állítás ép oly téves, mint a milyen téves az, a mely Jézustól ugyanezt elvitatja. Az 59. tételt persze csak azéx-t itóli el a pápás egyház, mert magát a Krisztus egyetlen igaz egyházának tartja, melyben szerinte — bár nem kell neki egyedüli alapul a szentírás — a Jézus tanítása egyedül szólal meg igaz formájában. Tudjuk, mi igaz ebben a dologban. Az, hogy Jézus valóban olyan életfelfogást, olyan vallást tanított, a mely az embernek Istenhez és embertár­saihoz való viszonyát örök időkre képes megnyugtató módon rendezni, de ez az δ tanítása egyedül csak az evangéliomok­ban található fel, s bármely egyház, mint vallásos közösség csak annyiban képviseli és szólaltatja meg Jézus tanítását, a mennyiben hű az evangéliom szelleméhez. S hol van ettől a pápa egyháza! A 60. pont történelmileg igazolt igazságot kárhoztat. Bizony a ker. tanfejlődós néha sajátságos átmeneteket mutat, azért kell a tanokkal szemben mindenkor az egy örök ma­radandó Igét hangsúlyozni, mint mértékét és itólőjét minden egyes tannak.

Next

/
Thumbnails
Contents